A múltheti hazai sikert követően a párharc lezárásáért lépett pályára a Debreceni Egyetem alakulata Székesfehérváron. Pethő Ákos meglehetősen felforgatott kerettel volt kénytelen kiállni, hiszen a szezon hátralévő részére kidőlő Mócsán és Williamson mellett ezúttal a Nemzeti Egyetemi Bajnokság döntőjében szereplő Neuwirth, Czermann, Várszegi hármas is távol maradt. Hőgye és Kovács személyében így is volt két fiatal a debreceni kezdőben, utóbbi rögtön két kosárral indította a meccset, s mivel Drenovac is csatlakozott hozzá, így a hajdúságiak kezdték jobban a találkozót (4-8). Ezt követően Filipovity vezérletével a hazaiak két támadáson belül fordítottak, majd óriási rohanás és dobópárbaj vette kezdetét, melynek köszönhetően gyakorlatilag percenként változott a vezető kiléte. A negyed hajrájában a dunántúliak koncentráltak valamivel jobban, ennek köszönhetően 25-22-es eredménnyel zárult a periódus.
A második tíz perc az U19-es bajnoki címből oroszlánrészt vállaló Fekete-Gál villanásával indult, a tehetséges hátvéd rögtön az első támadásból kiegyenlített egy triplával. Pongó sikeres távolija után már a DEAC járt újra előrébb, s mivel a védekezéssel egyáltalán nem törődtek Vojvodáék, a negyed feléhez érkezve Osztojics kosaraival megléptek a fehér-feketék. Hiába kért időt Zubillaga, s kezdték meg a felzárkózást Thomas triplájával, a cívisvárosiak lendületben maradtak, s Flasár és Garamvölgyi egypontosaival tízre növelték fórjukat (34-44). Pethő Ákosnak a kiváló játék láttán nem csak a fiatalok szerepeltetésére, de Szilágyi Péter személyében egy újonc avatására is volt lehetősége a második negyedben, ráadásul a jövő építése ezúttal sem ment az eredményesség rovására, 41-51-el mehettek az öltözőbe a felek.
A fordulás után összekapta magát a házigazda, a következő öt percben sikerült két ponton tartaniuk a Pongóékat, Vojvoda és Filipovity pedig továbbra is szállította a pontokat, így a negyed feléhez érve kiegyenlítettek (53-53). Flasár törte meg a kosárcsendet egy hatalmas zsákolással, majd Kovács is beköszönt közelről, de ez sem lassította le a házigazdát, Medford, Kass és Filipovity hárompontosaival hosszú idő után már ők jártak előrébb (63-59). A DEAC-nál hiába volt a negyed utolsó felében négy U23-as korú játékos a pályán, Flasár bátor és ponterős játékának köszönhetően így is sikerült tartani a lépést (72-68.
A debreceni légiósok kipihenten jöttek vissza a záró felvonásra, melynek meg is lett az eredménye, Drenovac és Osztojics kosarai között Anderson süllyesztett el egy hármast, így három perc sem kellett, hogy újra vendég vezetést mutasson az eredményjelző (77-80). A nagy iramban érezhetően elfáradtak a csapatok, de a rengeteg ki nem kényszerített hiba ellenére is tartotta minimális fórját a végjátékig a DEAC. A hullámvölgyből az Alba mászott ki hamarabb, Medford hét pontjára csak egy Drenovac ziccer érkezett válaszul, így fél perccel a vége előtt nagyon közel kerültek a győzelemhez (89-85). Anderson viszont nem így gondolta, hiszen a következő támadásból faulttal együtt értékesített egy triplát, s mivel a ráadás büntető után a védekezés is stabil lábakon állt, így jöhetett a hosszabbítás.
A túlórát Pongó hármasa nyitotta, majd Németh duplájára válaszolt Osztojics büntetőkből. A következő támadásból Vojvoda zsákolt nagyot, de Drenovac szinte azonnal jelentkezett egy betöréssel, sőt Thomas kosara után egy hárompontost is értékesített, tovább növelve ezzel az előnyt (95-99). Az utolsó perc kezdetén Vojvoda csak az egyik büntetőjét dobta be, majd kétszer is támadhatott az egyenlítésért az Alba, de mindkét próbálkozásuk kudarcot vallott, így tíz másodperccel a vége előtt Pongó lezárta a mérkőzést két bedobott büntetővel. Thomas ugyan még szépített, de esélyük már nem volt az egyenlítésre, így a DEAC 102-98 arányú győzelmet aratott mellyel lezárta a párharcot. Pethő Ákos alakulata így az 5. helyért küzdhet majd meg a jelenleg 1-1-re álló Körmend-Sopron csata győztesével.
Alba Fehérvár – DEAC: 98-102 (25-22, 16-29, 31-17, 17-21, 9-13)
Alba: MEDFORD 18/6, Thomas 18/3, VOJVODA 34/3, FILIPOVITY 15/6, Krivacsevics 2
Cserék: Németh 5/3, Fazekas 3, Kass 3/3, Kertész
Vezetőedző: Alejandro Zubillaga
DEAC: ANDERSON 15/12, Hőgye 5, DRENOVAC 27/9, Kovács 7, OSZTOJICS 18
Cserék: PONGÓ 13/6, FLASÁR 12/3, Garamvölgyi 2, Fekete-Gál 3/3, Szilágyi
Vezetőedző: Pethő Ákos