Kertész Sándor idei első megmérettetésére készül, melyre szombaton Szentendrén kerül sor, a Muay Thai Mánia versenysorozat következő állomásán. Bokor Zoltán tanítványa egy ötmenetes meccsel hangolódik a londoni gálára. De nem csak nehézsúlyú harcos utazik az angol fővárosba, Haraszi Mia és Ferenczi Kinga is elkísérik, akik nem csak nézők lesznek, hanem maguk is ringbe fognak lépni. A két debreceni lány március 12-én egy spartan versennyel melegít majd a nemzetközi megmérettetésre.
13-án pedig mindhárman London felé veszik az irányt, másnap a Roar fighting Chsmpionchip gáláján mérhetik össze erejüket ellenfeleikkel muay thai szabályrendszerben. Kertészre a helyi klub, a Knowless Academi kiválósága, Watson vár. Miának az ötszörös angol bajnok Langley Follows lesz az ellenfele, míg Kinga a nagy rutinnal rendelkező Evanssal fog megküzdeni. Mindhárom cívisvárosi harcos eddigi legnagyobb kihívása előtt áll, bízunk abban, sikerrel vívják majd meg nehéz meccseiket.
„Mindhárom versenyzőnk keményen készül az eddigi legnagyobb kihívásra, hogy a legjobb formában utazhassanak Londonba. Nagyon várják már a meccseket, motiváltan és sikerre éhesen fognak kötelek közé lépni. Hatalmas lehetőség kapujában állnak, egy esetleges győzelemmel nagyot léphetnek előre a nemzetközi mezőnyben” – fogalmazott a Gewiss SE edzője, Bokor Zoltán.
KZT





