Az Eger sem tudta megállítani Sándor Tamás csapatát

Az első félidőben gyors egymásutánban kétszer is bevette az Eger kapuját a DEAC, előnyét pedig megőrizte a hármas sípszóig, és elhozta a három pontot a Heves megyei fővárosból.

0

deac-300x173 Az Eger sem tudta megállítani Sándor Tamás csapatát

Legutóbbi két győzelmének köszönhetően, átvette a második helyet a táblázaton Sándor Tamás együttese, megelőzve a pozíció korábbi birtokosát, a BKV gárdáját. Az előny viszont csak egy pont, ezért a következő fordulóban is be kellett gyűjteni a három pontot, hogy a fővárosiak előtt maradjanak. Ehhez a középmezőnyben tanyázó Eger otthonában kellett nyernie az egyetemistáknak.

A hazaiak kezdtek aktívabban, az elején a DEAC térfelén zajlott a játék, ám az első helyzet az egri kapu előtt alakult ki. Egy kapu előtti kavarodás végén Bereczkihez került a labda, aki az ötös sarkáról lőtt, ám Fedinisinec jól zárta a szöget. Néhány perc múlva már az egri kapus is tehetetlen volt: Sándor Tamás szélről elvégzett szabadrúgását Ujvárosi bólintotta 7 méterről a hálóba (0-1). A gól után átvette a játék irányítását a debreceni gárda, sőt kis idő múlva növelte is az előnyét: egy gyors kontra végén Bereczki lőtt 17 méterről, a hazai cerberus ugyan beleért a jobb alsóba tartó labdába, ám a játékszer a hálóban kötött ki (0-2). A DEAC tízese kis idő múlva megduplázhatta volna góljainak számát, ám másodjára márt a kapusba lőtte a labdát. A folytatásban kiegyenlítődött a játék, a piros-kékek próbáltak visszajönni a meccsbe, ám az egyetemisták védelme tökéletesen zárt, minden kísérlet elhalt a tizenhatos előtt. Az egyetemisták hálóőrének fél óra elteltével kellett először ízelítőt adnia tudásából: egy szöglet utáni közeli, jobb alsóba tartó fejest tolt vetődve szögletre. Az utolsó negyedórát megnyomta az Eger, komoly nyomást helyeztek a hajdúságiakra, Tóthnak egy-két bravúrt be kellett mutatnia, hogy megőrizze kapuját a góltól. Hiába a fölény, a hazaiak a játékrész végéig nem tudtak faragni a hátrányukból, így a vendégek várhatták kedvezőbb helyzetből a folytatást.

A negyedórányi pauza leteltével érthető okokból az Eger lépett fel támadólag, próbáltak már a második félidő elején szépíteni, ám egy távoli szabadrúgáson kívül nem jelentettek veszélyt Tóth kapujára. Úgy tűnt, a DEAC átadta a területet, ám ezzel eléggé magára húzta ellenfelét, ebben a periódusban a Heves megyeiek irányították a játékot, míg az egyetemisták gyors kontrákkal próbálkoztak. Hiába a hazai fölény, a néhány helyzet, sehogy sem tudtak közelebb zárkózni a fekete-fehérekhez. Egyre jobban sürgette az idő a piros-kékeket, ám nem találták a rést a pajzson, a cívisvárosi védelem minden kísérletet meghiúsított, de az átütőerő is hiányzott a játékukból. A hátralévő percekben a DEAC sikeresen megóvta előnyét és újabb pontokkal gyarapította egységei számát és megőrizte második helyét a tabellán.

NB III Keleti csoport 28. forduló

Eger SE – DEAC: 0-2 (0-2)

DEAC: Tóth D. – Lakatos, Újvárosi, Orosz, Szabó L. (Tochukwu 53′), Spitzmüller (Soltész), Sándor, Al- Sheraji, Virág, Székely (Bidzilya 63′), Bereczki (Sidibe)

Vezetőedző: Sándor Tamás

Gólszerzők: Ujvárosi 9′, Bereczki 12′

KZT