Az egyetemisták bukták a rangadót, a kis Loki Sain duplájával hozta a kötelezőt

A DEAC hazai pályán szenvedett vereséget, a DVSC második csapata viszont otthonában győzte le a sereghajtó Mátészalkát.

0

DSC_1919-300x163 Az egyetemisták bukták a rangadót, a kis Loki Sain duplájával hozta a kötelezőtUrbin Péter együttesére rangadó várt a hét utolsó napján, ugyanis a szintén bajnoki címre pályázó, a 3. helyen álló Karcag érkezett a Sportcampusra. Ősszel a kék-fehérek nyertek, most hazai pályán lehetett volna visszavágni a vereségért.

Bár jobban kezdtek az egyetemisták, a félidő derekánál kiegyenlítődött a játék, ráadásul a 23. percben a vendégek megszerezték a vezetést, majd 10 minutum elteltével megduplázták előnyüket. A félidő végén már félig zsebben érezhették a pontokat a kék-fehérek, ugyanis harmadszor is beköszöntek. A második etap elején tovább nyílt az olló, a 49. minutumban már 0-4 állt az eredményjelzőn. Rendezték a sorokat a fekete-fehérek, a 64. percben Lakatos Benjámin szépített, majd a hajrában Ujvárosi Ádám csökkentette a különbséget. A hajrá viszont késői volt, kétgólos előnyét megőrizte a Karcag és elvitte a pontokat Debrecenből.

NB III Északkeleti csoport 24. forduló

DEAC – Karcag: 2-4 (0-3)

DEAC: Tóth D. – Herczku, Tochukwu (Lénárt 59’), Sándor, Papp G. (Tomola 59’), Szabó (Soltész 46’), Vincze, Jankelic, Ujvárosi, Kun (Kereszti 46’), Török (Lakatos 46’)

Vezetőedző: Urbin Péter

Gólszerzők: Lakatos 64’, Ujvárosi 88’

Máté Péter legénysége vasárnap a sereghajtó Mátészalkához látogatott, amely alakulat nagy valószínűség szerint a szezon végén búcsúzik a harmadosztálytól. Matematikailag még van esélye a szabolcsiaknak a bennmaradásra, így várható volt, mindent megtesznek, hogy otthon tartsák a három pontot.

Szervezetten, fegyelmezetten játszottak a debreceniek, betartva a szakvezető utasításait. Viszonylag hamar meg is szerezték a vezetést, a 12. minutumban Sain Balázs villant és juttatta a labdát a vonalon túlra. A házigazdák mindent megpróbáltak, hogy még szünet előtt egalizáljanak, de ezen kísérletek nem jártak sikerrel. Az 59. percben meg is fogyatkoztak létszámban, egy játékosuk idő előtt mehetett zuhanyozni. Az emberelőnyt hamar ki is használták a piros-fehérek, a 66. minutumban Sain másodjára is beköszönt és bebiztosította a kis Loki győzelmét. A három pontnak köszönhetően a csapat feljebb lépett a táblázaton, a 8. helyen zárta a hetet.

Mátészalka – DVSC-II: 0-2 (0-1)

DVSC-II: Szomdi – Farkas T. (Patai 76’), Tóth M., Vaskó (Soroka 80’), Grassi, Mona, Polozhyi, Sain, Brazhko, Regenyei (Gellén 64’), Shedrach (Doktor 80’)

Vezetőedző: Máté Péter

Gólszerző: Sain 12’, 66’

Máté Péter: Egész héten arra készítettük fel a srácokat, hogy ez mentálisan egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen egy kiesés ellen küzdő, mindent beleadó csapattal játszunk. A fiúk maradéktalanul teljesítették, amit kértünk tőlünk, Sain Balázs két szép góljával győztünk. Minden játékosunk dicséretet érdemel.