Az EKL után az első bajnoki következik

A DVSC hétfő este hazai pályán a Mezőkövesd ellen kezdi meg a legmagasabb osztályban a 2023/24-es pontvadászatot.

0

DVSC-Ujpest-meccs-104-300x145 Az EKL után az első bajnoki következikFotó: Ásztai Csaba

Győzelemmel tért vissza az európai porondra Srdjan Blagojevic legénysége, mely gárda az EKL 2. selejtezőkörében Loncar góljával nyert az Alashkert otthonában. A csapat azóta visszatért Jerevánból és már készül a bajnoki nyitányra, melyre hétfő este kerül sor. Az 1. fordulóban az előző szezont a 7. helyen záró Mezőkövesdet fogadják a piros-fehérek a Nagyerdei Stadionban.

A matyóföldiek keretében is történtek változások nyáron, távozott Bobál Dávid, Dino Besirovic, Kotula Máté, Giber Attila, Nagy Dominik és Márkus Attila, illetve a DVSC kölcsönben lévő védője, Baranyai Nimród visszatért anyaegyesületébe. Érkezőkből sem volt hiány, Hudák Martin, Cseke Benjámin, az ex debreceni Ugrai Roland, Kojnok Zsolt, Illés Bálint, Nahirnij Artem és Kovácsik Ádám a Borsod vármegyei alakulathoz igazolt.

A nyári felkészülés alatt több edzőmérkőzésen lépett pályára Kuttor Attila együttese, a Putnokot 5-2-re, a Tiszaújvárost 4-1 arányban múlták felül. Az arab Sharjah együttesével döntetlenre végeztek, míg a cseh Sigma Olomouc 2-1-re, a török Besiktas 4-1-re és a másodosztályú Nyíregyháza 3-1-re győzte le a matyóföldieket.

Az előző bajnoki évben háromszor találkoztak Bódiék a Mezőkövesddel, az első párharcot hazai pályán a kék-sárgák 4-2-re nyerték, viszont a Nagyerdei Stadionban visszavágott a Loki, Sós Bence 92. percben szerzett gólja három pontot ért. A harmadik összecsapás végén is a debreceniek örülhettek, Dreskovic 54. minutumban jegyezhette a győzelmet jelentő találatot.

Mivel csütörtökön fontos nemzetközi mérkőzés vár a Lokomotívra, elképzelhető, hogy változtat a kezdőn a szakvezető. Egy hiányzó biztos lesz,, a Jerevánban megsérült Ferenczi részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, így előreláthatólag hosszabb, több hetes kihagyásra kényszerül. Látva a csapat jereváni játékát, bizakodhatunk, hogy a hazai sorozatban is sikerrel veszi az első akadályt a DVSC.

Labdarúgó NB I 1. forduló

DVSC – Mezőkövesd

07.31. 20:00      Nagyerdei Stadion

KZT