– Nyírbéltekről kerültél Debrecenbe, még hetedikes korodban. Hogy élted meg akkor ezt a változást?
– Annak idején vidékről bekerülni 13 évesen nagy változás volt számomra, hiszen egy teljesen új és ismeretlen helyre kerültem a szülői házból, illetve teljesen idegen emberek közé egyenesen a kollégiumba. Az első 1-2 hét fura volt számomra, de utána megszoktam a dolgokat, könnyen ismerkedtem a gimnáziumban és kollégiumban. Visszagondolva szerintem ez a változás volt, ami rákényszerített a gyors alkalmazkodásra már szinte gyerekként.
– Iskoládban hamar megismerkedtél a floorballal, majd az akkori DFSE edzéseket is elkezdted látogatni. Mennyire volt nehéz összehangolni akkor a kollégiumot és az edzéseket?
– Első évemben megismerkedtem már a floorballal, de csak heti 1-2 alkalomra volt lehetőség a gimnáziumban, továbbá a testnevelés órák keretében volt még lehetőségünk néha játszani. Én azonban szerettem volna több időt eltölteni a pályán, így kerestem lehetőségeket Debrecenben. Ennek köszönhető, hogy Varga Tiborral felvettem a kapcsolatot és lettem DFSE csapat tagja néhány hét után. Az első két évben nem volt probléma, sokan örültek nem csak ülök a babérjaimon, hanem csinálok a suli mellett is valamit rendszeresen. Ekkor esti edzésekre volt lehetősége a csapatnak, a tanulással nem is volt gond. A kollégiumba viszont csak későn érkeztem vissza, így az egyik akkori nevelőtanárommal „összeakadt a bajszunk”. Pedig rajta kívül az összes tanárom megmondta: sose volt probléma velem és tanultam mielőtt elmentem edzésre és miután visszaérkeztem edzés után is. A helyzet addig fajult, hogy egyszer kizárt a kollégiumból, mert nem volt hajlandó az első emeletről lefáradni este 9 után és kinyitni nekem a hátsó bejárati ajtót. Az eset után még néhány hónapot eltöltöttem a kollégiumban, de kilencedik év végén kiköltöztem albérletbe. Ezt leszámítva nem volt problémám se előtte, se utána, de jobbnak láttam, ha elkerülöm a további konfliktusokat vele.
– Hamar a mélyvízbe kerültél, hiszen utánpótlásban és a harmadik vonalban is te őrizted a debreceni kaput. Hogyan emlékszel vissza ezekre az időkre? Volt-e olyan mérkőzés vagy mozzanat, amiből sokat tanultál és még most is bevillan?
– Az U-15-ös bajnokság felénél csatlakoztam a csapathoz, amikor kapus probléma is volt. Mondhatni jókor voltam jó helyen. Ebben a szezonban kezdtem el megtanulni az alapokat, ezért nekem ez tanuló szezon volt és bizony volt, amikor még félpályáról átcsorgott a labda a lábam fölött ebben a szezonban. A harmadosztályban több csapatra is szívesen emlékszem vissza. Az öregebb generációt felvonultató, keveset futó MAFC csapatára, akiktől első meccsen kikaptunk, majd tavaszi fordulóban idehaza legyőztük őket. A Siketek SC-re, akikkel fura volt játszani még gyerek fejjel. A Miskolci FE csapatára, akik nem csak nevükben voltak betyárok visszaemlékezve a körösszakáli edzőtáborokra. Velük később is jó viszonyban volt csapatunk.
– Nagyon gyorsan, szinte a semmiből emelkedtetek fel: 2004-ben még az OB III-ban játszott a teljes csapat, 2005-ben már Magyar Kupa döntőt játszottatok, 2007-ben magyar bajnokok lettetek. Ez tényleg egy tündérmese volt? Mi volt a csapat eredményességének titka?
– Visszagondolva a csapat nagyon egységes volt, szinte egy korosztály sok közös emlékkel és céllal. Ennek volt köszönhető, hogy ösztönből tudott a csapat játszani és hittünk egymásban. Akkor még nekünk ismeretlen volt sok minden és nem ismerték a csapatot sem. Ezért sok csapat nem tudott az ösztönös játékunkra készülni, amíg nem játszottak velünk. A csapatunk tagjai szinte zsigerből játszottak együtt és külön. Az ismeretlenség mellé sok topcsapatnál társult az első- és másodosztályban a lenézés is, ami szintén motivált minket, hiszen olyan mezben játszottunk, ami olyan volt rajtunk, mint ha egy sátor lenne rajtunk, de ez minket nem érdekelt, mi játszani és győzni akartunk. Erre volt jó példa az SZPK csapata, akik azóta emlegetik a velünk eltöltött első szezont és az ottani büfés bácsi egyik mondata, ami a fülemben maradt azóta is:….. „ilyenektől kikapunk, akik örülnek, ha feláll a f….k”. Ezen felül meg volt a megfelelő fizikai felkészültségünk és könnyen tanultunk a pályán. Senki sem hitte el, hogy ezt így zsinórban meg tudja egy fiatal csapat csinálni, ezért tűnt egy tündérmesének az egész. Szerintem ez nem tündérmese: ez tény és történelem már, ami igazolta a DFSE top csapatok közé emelkedett mindössze három év alatt a kiemelkedő játékosai, edzője, szurkolói és segítői révén.
– A 2007-es kiugró szereplést követően két kevésbé sikeres szezon következett, két negyedik hellyel. Aztán érkezett egy finn úriember: Petri Tuominen… A bajnoki cím csak egy karnyújtásnyira volt, cserébe a kupadöntőt megnyertétek. Megfelelő kárpótlás volt a kupasiker a bajnoki ezüstért?
– Petri csapatunkat és engem nagyon motivált edzésről-edzésre, sok új dolgot tanultunk annak idején, amit élesben hétről-hétre sajátítottunk el, de ezek már nem egyszerű taktikai elemek voltak, hanem olyanok, amit az elit ligákban használtak. Ezért időre volt szüksége csapatunknak, hogy átültessük ebbe a bajnokságba, így nem mindig nyertünk. Valamint néha olyan csapatoknál is erőltettük az új elemeket, akik azért nem kaptak éppen gólt, mert olyan buták voltak, hogy nem értették a cselt. Petri átadott tudása ezért ért be csak a kupadöntőre, és maradtunk csak kicsivel le a bajnokságban. Petri taktikai tudását Magyarországon szerintem a DFSE csapatának adta át legjobban, amit a Magyar Kupa győzelem igazol. Ezért úgy érzem ez nem egy szimpla kárpótlás, hanem egy olyan tudás, amit mi tudunk itthon és mások kevésbé.
– A 2010-es szezont követően több meghatározó játékos távozott. A lehetőség előtted is adott volt, de a maradás mellett döntöttél. Mi volt a döntésed hátterében?
– Annak idején, akiket megkerestek (köztük engem is) leültünk közösen és megbeszéltük maradunk. Azonban utána pár hétre volt, akinek hirtelen változás következett be a magánéletében ezért távozott. Ezzel megbomlott a csapategység és a többiek is követték, és már nem kamaszok voltunk, hanem az egyetemen közel a végzéshez, így többen felvették a mókuskereket és más városba költöztek a munka miatt. Amit a debreceni edzésekkel már nehezen lehetett összeegyeztetni, ezért az igazolás mellett döntöttek. Bár volt, akinek a döntését nehezen emésztettem meg, de elfogadtam. A saját döntésemet illetően egyrészt én jól éreztem magam Debrecenben és meg tudtam az ügyes-bajom dolgaim mellett oldani a debreceni játékot. Másrészt én olyan csapatokban nem tudok játszani ahol sok burzsuj apuci bevásárolt kedvenckéje és kényelmes, nagyképű, alázatmentes, hisztis, egyénieskedő ember játszik.
– További három évadban szerepeltél az OB I-ben, de legutóbb 2013-ban láthattunk debreceni kapuban. Kevésbé sikeres időszak volt, de az akkori győzelmekhez is kellettek a védéseid. Van olyan mérkőzés, amire azóta is szívesen emlékszel vissza?
– Abban az időszakból a Neumann csapata elleni 7-6-os küzdelmes győzelem, amire visszaemlékszek még a szezon elején egy nehéz Dunai Krokodil meccs után.
– Válogatottakban is védtél: U19 és felnőtt címeres mezt is magadra húzhattad. Ki volt a legjobb ellenfél, aki ellen pályára léphettél? Milyen pillanatot őrzöl magadban ezekből az időkből?
– A korosztályos és felnőtt válogatottban eltöltött időm alatt játszhattam a német, szlovák, szlovén, lengyel, orosz, olasz, osztrák, grúz válogatottal, illetve különböző nemzeti kupákon és openeken cseh, szlovák, svéd klubcsapatokkal. Több kellemes emlékem is van a válogatottal, hiszen a DFSE annak idején több embert is a válogatott soraiban tudhatott, így meg volt a jó hangulat az öltözőben. Három momentum viszont kedves nekem. Az első amikor a debreceni Hungária Kupán 16 évesen a tartalék válogatottban meccs közben úgy álltam be a kapuba a nevemet skandálják a nézőtéren. Második, amikor a 2. Lido Kupán U-19-es válogatottként a torna legjobb kapusának választottak, és az a pillanat, amikor kimentem átvenni az oklevelet és a gratulációkat. A harmadik, amikor a felnőtt válogatottal részt vettem Németországban a Hasseröder Kupán 2010-ben és a házigazda német csapat elleni meccsen a legjobb magyar játékosnak választottak.
– Azóta védtél Miskolcon is egy szezonban, de most nem szerepelsz egyik csapatban sem. Mi ennek az oka? Láthatunk még kapuban, vagy találkozhatunk veled valamelyik mérkőzésünkön?
– Jelenleg végzek egy levelezőst képzést, amelynek az óráit pénteken és szombaton tartják, ezért idő hiányában nem tudok rendszeresen részt venni a csapat mérkőzésein. Az a véleményem kapuba mérkőzésre csak akkor álljon kapus, ha megfelelő felkészüléssel rendelkezik mentálisan és fizikálisan, mert szükség van rá, hiszen egyedül a kapus van pályán 60 percet. Ennek most nem tudok eleget tenni és így nem akarom elvenni a lehetőséget attól, aki kellően felkészült. Nem tartom kizártnak mérkőzésen látnak még engem, de a pálya melyik oldalán azt nem tudom most.
– Jelenleg Miskolcon élsz, az ottani egyetemen dolgozol. Mik a személyes terveid a jövőt illetően?
– Szeretném befejezni a folyamatban lévő tanulmányaimat, illetve ha adódik közben egy megfelelő ajánlat, akkor éllek vele.
