Az ötödik meccsre maradt a döntés

Április 4-én idegenbeli összecsapással folytatódott serdülő csapatunk párviadala a hazai bajnokság 3. helyéért.

0

defaultnews_u16-300x200 Az ötödik meccsre maradt a döntés

Mint ismeretes, a mieink két győztes találkozóval indították a bronzcsatát, a harmadik mérkőzést azonban nem sikerült behúzni a Pesterzsébeti HC együttesével szemben. A szerdai meccset megelőző edzésen világossá vált, hogy a sérültjeink, Dorogi és Erményi nem jöttek rendbe, a válogatottjaink viszont jó hangulatban, ezüstéremmel a tarsolyukban tértek haza a Riga Kupáról. Az előjelek alapján rendkívül kiélezett, kemény küzdelemre és szoros eredményre lehetett számítani, de bíztunk abban, hogy a csapatunknak sikerül lezárni a párharcot. A várakozások java részt beigazolódtak; a sorozatot azonban nem sikerült befejezni, így április 10-én, az ötödik meccsen dől el a bronzérmek sorsa.

György József: Az emberelőnyös játékunk újra akadozott, gondjaink voltak a harmadból való kijövetellel és a felállással. Valami mindig hiányzott, de leginkább a gólok az első sortól! A záró harmadban nem játszottunk rosszul, de több játékosom nem tette bele a meccsbe azt a munkát, amit tőlük elvártam! Antek Tamás viszont minden dicséretet megérdemel, szinte emberfeletti teljesítményt produkált a kapuban.

Pesterzsébeti HC – Debreceni Hoki Klub 2-1 (2-1, 0-0, 0-0) (2-2)

Gólszerző: Spakovszky