Fotó: dvsc.hu
Sergio Navarro vezetőedző ezúttal pihenőt adott néhány olyan játékosnak, akik az elmúlt időszakban minden edzőmeccsen sokat játszottak, a fiatalok pedig ismét bizonyíthattak.
Az első játékrészben a Loki rengeteg helyzetet dolgozott ki, az első gólt mégis a DEAC szerezte a 6. percben Lénárt révén. A folytatásban a remekül futballozó Dzsudzsák Balázs mellett Bárány Donát emelkedett ki a mezőnyből, aki 11-esből, bevetődve és bombagóllal is bevette az ellenfél kapuját, kialakítva ezzel a félidei eredményt (3-1).
A pihenő után az ifjak voltak a pályán, David Nwachuwu és Regenyei Gergő is megzörgette a hálót, a másik oldalon szabadrúgásból Al-Sheraji állította be a végeredményt (5-2).
Szombaton a román másodosztályú Szatmárnémeti együttese következik.
Felkészülési mérkőzés
DVSC – DEAC: 5-2 (3-1)
DVSC: Erdélyi – Dacosta, Batik, Mejias, Hornyák, Szuhodovszki, Gordic, Dzsudzsák, Kocsis D., Nwachukwu, Bárány
Cserék: Pálfi, Tercza, Gyenti, Asztalos, Egri, Cibla, Regenyei, Bodnár, Batai, Silue
Vezetőedző: Sergio Navarro
DEAC: Ratku – Vincze, Herczku, Ujvárosi, Kun, Soltész, Tomola, Sándor, Virág, Lénárt G., Tóth D.
Cserék: Kovács M., Al-Sheraji, Kovács K., Lakatos, Jankelic, Kőrizs, Lénárt G.
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerzők: Bárány 15′, 20′, 26′, Nwachukwu 60′, Regenyei 62′, ill. Lénárt G. 6′, Al-Sheraji 64′




