Az U14 nem jutott a legjobb nyolc közé

A elmúlt héten két idegenbeli mérkőzéssel folytatódtak a bajnoki küzdelmek az U14 A csapatunk számára. A mieink csütörtökön a Vasas SC, míg szombaton a Győri ETO HC vendégeként léptek jégre.

0

dhk-u14 Az U14 nem jutott a legjobb nyolc közéGyörgy István Edző: Nagyon csalódott vagyok, ugyanis ezzel elúszott minden esélyünk, hogy a legjobb nyolcba kerüljünk. Még inkább csalódásra ad okot néhány játékosom mentalitása, munkamorálja, amivel nem tudok megbékélni. Lehet veszíteni tisztességesen, minden energiát beleadva, de így nem, és számomra ez a legfájóbb. Sajnálom azokat a játékosaimat, akik mindvégig keményen dolgoztak, hogy sikerüljön a kitűzött célt elérni, de nem bírták el azt a terhet, amit a társaik raktak a vállukra. Nem az a csapat vagyunk, amelyben van két-három egyéniség, akik mérkőzéseket döntenek el. Pontosan ezért kellett volna kőkemény munkával összeszorgoskodni a nyolcba kerüléshez szükséges pontokat, de sajnos nem így történt. Természetesen ezek a meccsek is tanulságosak voltak, levontuk a konzekvenciákat belőlük, úgy edzői, mint csapatszinten egyaránt.

Vasas SC-Debreceni HK 4-3 hu (2-2, 1-1, 0-0, 1-0)

Gólszerzők: Széles, Fehér Z, Szeferinkin

Győri NEMAK ETO HC-Debreceni HK 3-1 (0-0, 1-1, 2-0)

Gólszerző: Fehér Á.