Balszerencsés versenyen van túl Kozák Luca

Az idén csúcsokat döntő debreceni gátas, számára szokatlan helyzettel ismerkedett meg.

0

kozakluca1-300x150 Balszerencsés versenyen van túl Kozák Luca

Luzernben rendezték hétfőn az Európai Atlétikai Szövetség Premium Permit sorozatába tartozó versenyt, ahol 100 gáton rajthoz állt a DSC-SI atlétája, Kozák Luca is. Sajnos rosszul alakult Luca számára a futam, az első gátnál hibázott és elesett, így nem tudta befejezni a versenyt. De ismerve őt, biztosak lehetünk abban, idén még jó eredményekkel fog megörvendeztetni minket.

Kozák Luca: Sajnos nem a terveim szerint alakult ez a verseny, az első gátat letalpaltam és elestem. Ilyen még nem történt velem, számomra új ez a helyzet, eddig valahogy mindig sikerült befejeznem a versenyeket. Nagyon sok emberrel beszélgettem az eset után, mindenki azt mondta, két gátas létezik, az egyik, aki már elesett és a másik, aki ez után fog elesni. Baji Balázs is odajött, biztatott, mondta, vele is történt már ilyen, a gátfutásban ez előfordul. Volt egy kis hátszél, egy technikai hiba, ezek eredményezték az esetet. Gyorsan túl kell ezen lépni, szerencsére nem történt sérülés. Már a Gyulai Memorialon se volt tökéletes technikailag a futásom, egy önbizalomnövelő versenyt még beiktatunk az Európa-bajnokság előtt. Fejben kell összeszedni magam és előhozni magamból, amit tudom, hogy tudok. A gyorsaságom már meg van, technikailag viszont nem mindig áll össze a futás, de azon dolgozunk, hogy kijavítsuk a hibákat a kontinensviadalra.