Balzsay Károly: „Óriási ökölvívóélet van Debrecenben”

A szövetségi kapitány szerint több összetevője van a Bocskai sikerességének.

0

Balzsay Balzsay Károly: „Óriási ökölvívóélet van Debrecenben”Szombaton az aranycsatákkal zárult a bokszünnep az Oláh Gábor utcai csarnokban. A Debreceni Sportélet a válogatott szövetségi kapitányát, Balzsay Károlyt kérte fel a 62. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny értékelésére.

„Elégedett vagyok a magyarok teljesítményével, nem csak a döntőbe kerülő sportolók érdemelnek dicséretet, azok előtt is megemelem a kalapomat, akik egy-két meccset nyertek, hiszen ennek köszönhetően is értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. A női mezőny sajnos elég foghíjas. Van hová fejlődniük a lányoknak, de a nemzetközi tornák sokat segíthetnek ebben” – fogalmazott Balzsay, majd arra is kitért, a külföldiek körében miért népszerű a cívisvárosi megmérettetés. „A nemzetközi versenynaptárban a Bocskai az első komolyabb verseny, az indulók fel akarják mérni az év eleji formájukat. Bokszszerető a közönség, remek a szervezés és az ellátás, ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ökölvívók szeretnek Debrecenben kötelek közé lépni. Nekünk is hasznos a Bocskai, hiszen Európa és más kontinens legjobbjaival csaphatunk össze” – mutatott rá a WBO egykori nagyközépsúlyú világbajnoka. Balzsay Károly elárulta, szeretett Debrecenben bokszolni, szép győzelmeket aratott a Bocskain.

A debreceni öklözők közül Nagy Tímea (75 kg) a dobogó legmagasabb fokára állhatott a tornán, Nagy Angéla (57 kg) és Pallás Szimonetta (75 kg) nyakába pedig ezüstérem került a díjátadón.

„Salánki Laci óriási munkát végez a debreceni ökölvívásért. Egyik tanítványa, Bernáth Attila tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon gyönyörű győzelmeket aratva a döntőig verekedte magát, és ott szépen csillogó ezüstéremmel gazdagodott. Az utánpótlás versenyzők a hazai versenyeken szintén kitettek magukért, és ne feledjük, hogy az ország legeredményesebb szakosztálya a DVSC Boxing. Úgy gondolom, óriási ökölvívóélet van Debrecenben” – zárta mondandóját Balzsay Károly.

B.Á.