Baráth Norbert: „készen állunk a versenyre”

Bő egy hét múlva felbőgnek a motorok a Perényi Pál Salakmotor Stadionban, július 10-én 16 órakor elrajtol a páros Európa-bajnoki elődöntő első futama.

0

117877980_1557982077709718_6426625855936366689_n-300x191 Baráth Norbert: „készen állunk a versenyre”

A szlovén-szlovák-magyar egyéni bajnokság első fordulója után újabb rangos esemény kerül megrendezésre a cívisvárosban, ugyanis salakos nagyhatalmak motorosai húzzák majd a gázt a debreceni Gázvezeték utcai stadionban. A nemzetközi verseny rajtjáig még kilenc nap van hátra, a SpeedWolf Debrecen ügyvezetője, Baráth Norbert szerint, a pálya jó állapotban van, már csak apró finomítások vannak hátra.

„A SpeedWolfnak ez lesz az első nemzetközi eseménye, de van rutinunk az ilyen kaliberű versenyek szervezésében, korábban a Simon & Wolf tagjaként besegítettünk a rendezésben. Teljes gőzzel készülünk, próbálunk mindenben megfelelni a nemzetközi szövetség előírásainak. Jövő héten érkezik a szövetség ellenőre, a pályainspekciót követően megkapjuk a licencet. A hazai és nemzetközi előírásokban nincs túl nagy különbség, a magyar bajnoki versenyek is nemzetközi eseménynek számítanak, a világ és európai szövetség előírásait követjük, mely elvárásoknak megfelel a debreceni pálya. Még apró igazítások vannak hátra, de készen állunk a versenyre” – fogalmazott az ügyvezető.

„Egy jó versenyt várok, erre garancia, hogy olyan salakos nagyhatalmak fogják képviseltetni magukat, mint Dánia, Oroszország, Anglia, vagy éppen Ukrajna. Rajthoz áll Martin Vaculik is, aki GP menőnek számít, sok magyar szurkoló kedvence. Izgalmakban tehát nem lesz hiány, bízom benne, a magyar fiúk nem fognak szégyent vallani az erős mezőnyben, egy futamgyőzelemmel lepik meg a hazai salakmotorsport szerelmeseit. Ha előzésekben gazdag, izgalmas, balesetmentes futamok lesznek, összejön egy háromezres nézőszám, azzal maximálisan elégedett lennék” – folytatta gondolatmenetét a SpeedWolf Debrecen első embere.

Az elődöntőt nézők előtt rendezik, de lesznek előírások, melyeket be kell tartani. – „A ma érvényben lévő rendeletek, szabályozások szerint, csak védettségi kártyával, vagy alkalmazás felmutatásával lehet látogatni a sportrendezvényeket. Ez alól a salakmotor versenyek sem kivételek, így csak azok léphetnek be a stadionba, akik rendelkeznek igazolással, viszont a maszk használata nem kötelező. Ennek ellenére bízom benne, szép számmal fognak kilátogatni az eseményünkre, az Európa-bajnoki futam több embert fog megmozgatni, mint egy magyar bajnoki. Optimizmusomat alátámasztja, hogy távolabbi városokból is érdeklődnek a verseny iránt. Bár nincs tudomásom arról, hogy határon kívül várható-e szurkolók érkezése, de a külföldiek ugyan úgy, mint labdarúgó Európa-bajnokságon, csak negatív teszttel lehetnek ott a lelátón” – zárta mondandóját Baráth Norbert.

Hamarosan elindul az online jegyértékesítés, de a verseny napján, a helyszínen is meg lehet vásárolni a tiketteket.

 Verseny kezdete: július 10. 16 óra

Helyszín: Gázvezeték utcai Perényi Pál Salakmotor Stadion

Jegyárak: 5000, 4000 és 3000 Forint

14 éven aluliak belépése ingyenes

KZT