Barna Viktor gólja pontot ért

A DLA U19-es csapata Felcsúton, a Puskás Akadémia otthonában lépett pályára.

0

dsc_0211_custom_-300x200 Barna Viktor gólja pontot ért

Az első félidőben inkább a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, Szatmári Csaba gárdája kontrajátékra rendezkedett be, ez viszont nem működött tökéletesen. A 34. percben egy büntetőből előnybe került a hazai gárda, amit meg is őrzött a félidő végéig. Szünet után akadémistáink már jobban alkalmazták a kontrákat, ennek eredményeképp a 49. percben Barna Viktor kiegyenlített. Ebben a játékrészben mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, de a kapuk érintetlenek maradtak. Az utolsó percben eldőlhetett volna csapatunk javára a mérkőzés, de a játékvezető, tévesen les miatt megakasztotta az akciót. Összességében igazságosan megosztoztak a pontokon a csapatok.

Puskás Akadémia – DVSC-DLA: 1:1 (1:0)

DVSC-DLA: Kosztyu, Kovács R., Szabó K., Lakatos, Sárosi (Sóss 89’), Szőlősi (Barna 37’), Gyönyörű (Juhász 57’), Sármány, Krajcsó, Tomola, Szabó Á.

Edző: Szatmári Csaba

Gólszerző: Barna Viktor 49’

Szatmári Csaba: Az első 45 perc teljesítményével nem voltam maradéktalanul elégedett, biztos védekezésből próbáltunk kontrákat vezetni, de ez most nem igazán működött, ráadásul egy erősen véleményes büntetőből ellenfelünk szerezte meg a vezetést. Szünet után már ültek a kontráink, több komoly helyzetet is kidolgoztunk, sikerült egyenlítenünk, de akár meg is fordíthattuk volna az eredményt. Az utolsó percben az asszisztens tévesen lesen állított meg minket, pedig egy az egyben vihettük volna a kapusra a labdát. Pont vonalban ültem, biztos, hogy nem volt les. Az első félidei játékunk nem tetszett, a második játékrész azonban már rendben volt.