Begyűjtené tavaszi második győzelmét a kis Loki

A DVSC második csapata a következő fordulóban ismét hazai környezetben lép pályára és fogadja a Tiszaújváros együttesét.

0

kis-loki-1-300x150 Begyűjtené tavaszi második győzelmét a kis LokiFotó: Ásztai Csaba

Előző héten hozta a kötelezőt Máté Péter együttese, mely gárda 4-0-ra győzte le hazai pályán a sereghajtó Gyöngyöst. A piros-fehér fiatalok a sikernek köszönhetően megszilárdították 4. helyüket a táblázaton. Vasárnap folytatódik a pontvadászat, a debreceni alakulatra középcsapat vár, mely játéknapon a 7. pozícióban lévő Tiszaújvárost fogadják az Egyetemi Sporttelepen.

A Tisza-partiak győzelemmel indították a tavaszt, ám ezt követően kétszer is döntetlenre végeztek, a Cigánd elleni pontszerzés viszont bravúrnak számít. Pozitív a mérlegük, 20 meccsből 8-at megnyertek, hatot döntetlenre hoztak, hatszor pedig vesztesen hagyták el a pályát. Gólarányuk +8, mely mutatóban is sokkal jobbak a Máté-tanítványok (+20).

Az első körben hátrányból fordítva fektette két vállra a hajdúsági gárda a kék-sárgákat, akkor Nwachukwu duplája mellett a már NB I-ben is bemutatkozott Batai Tamás volt eredményes. A dobogó harmadik foka elérhető távolságban van, csak három pontnyira van a Cigándtól a kis Loki, ha ismét sikerül legyőzni a Tiszaújvárost, tarthatják a lépést a borsodiakkal. Remélhetőleg, a 21 a cívisvárosiak számára lesz nyerő.

NB III Észak-keleti csoport 21. forduló

DVSC-II – Tiszaújváros

03.24. 11:00      Egyetemi Sporttelep