Mieink örökérvényűnek hitt veretlensége a Groupama Arénában szakadt meg, az előző körben pedig a Videoton vendéglátójaként szaladt bele komoly pofonba csapatunk, így nem is lehetett más a célunk a Vasas otthonában, minthogy visszataláljunk a helyes vágányra.
Ugyanez lebeghetett Ioan Filip szeme előtt, aki épp a nyári, Vasas elleni mérkőzésre fordulva vált először kegyvesztetté, mi több, azóta nem is lépett pályára bajnokin. Csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel azonban a fehérváriak ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját, az ilyenkor életbe lépő protokoll pedig egy meccs erejéig kivonta őt a forgalomból. Így kerülhetett újfent a kezdőbe román légiósunk. Rajta kívül Takács Tamás csatasorba állítása nevezhető kisebb meglepetésnek: a Videoton ellen szépítő center Justin Mengolo helyén kapta meg a lehetőséget a bizonyításra. A Vidi ellen bizonytalankodó Szatmári pozíciójában pedig Mészáros Norbert kezdett. Mindezeket leszámítva papírformának mondható összetételben kezdtük az összecsapást.
Az angyalföldiek négy nyeretlenül lejátszott bajnokival a hátuk mögött vághattak neki a találkozónak – a Mezőkövesddel gólgazdag, míg a felcsútiakkal gólszegény döntetlent játszottak, az Újpest és a Balmazújváros ellen pedig olyannyira udvarias házigazdák voltak, hogy mindkétszer három ponttal ajándékozták meg riválisukat. Utoljára október derekán nyertek a Haladás ellen.
Oenning mester egyébként a Kamenar-Burmeister, James, Benes-Vogyicska, Berecz, Vida, Hangya-Ádám, Gaál, Remili összetételben küldte pályára övéit.
Filip mindjárt az elején lerántotta a megiramodó Remilit, a szabadrúgásból beívelt labdát Benes lőtte el. Szűk egy perccel később pedig Könyves tört kapura három hazai játékos gyűrűjében, lapos próbálkozását Kamenar több-kevesebb nehézséggel hárította.
Lüktető, változatos első negyedórát produkáltak a csapatok, melynek végén néhány húzásból sikerült felépítenünk egy gyors kontratámadást: Kinyik indította Varga Kevint, aki jól játszotta meg az üres területre jó ütemben belépő Bódit, ő Könyveshez továbbított, ám Takács nem tudta gólra váltani éktársa pontos centerezést.
Nem úgy, mint bő egy minutummal később: újfent Könyves volt a főszereplő, levágódó lövése ismét Takács elé került, aki ezúttal már nem hibázott, magabiztosan lőtt a kapu hosszú oldalába. Vezet a Loki!
A gól után alaposan visszavettünk, melynek eredményeként a Vasas könnyedén ragadta magához a kezdeményezést. Hangya, majd Remili forgatta meg védelmünket, egy Varga Kevin kezével blokkolt Berecz-lövés után pedig Remili tekerhetett kapura szabadrúgást a 16-os előteréből. Szerencsénkre célt tévesztett.
Próbálkoztak becsülettel a hazaiak, de mi szereztük az újabb gólt: a 36. percben Bódi Ádám ígéretesen kanyaródó szögletét Takács csúsztatta meg a rövid oldalon, a labda védhetetlenül vágódott Kamenar kapujának hosszú alsó sarkába. 0-2, Takács kezdőbe állítása egyértelműen nyerő húzásnak tűnt. Másodpercekkel később Varga Kevin növelhette volna tovább az előnyt, lövését azonban hatástalanította a hazai védelem.
A szerepek leosztása a második játékrész elején sem változott. A Vasas megpróbált kezdeményezni, ám meglehetősen kiismerhetően, sok hibával tette mindezt. Takács pedig könnyedén megszerezhette volna harmadik gólját. Bényei rövid átadását az elcsúszó James kotorta csatárunk elé, aki kapu fölé vágta a helyzetet. Nem kellett sok, hogy átvegyük a játék irányítását: előbb Ferenczi szlalomozott lendületesen, majd lőtt, ám az ő kísérlete sem találta el Kamenar ketrecét. Kinyik ugyanígy járt el, miután egy rövidre belőtt szögletet bombázott az égbe öt méterről.
A hazaiak kettős cserével próbálták felpezsdíteni az állóvizet: az Olimpiakosz kölcsönjátékosa, Vergos, valamint Pavlov állt be egyszerre. Mindettől függetlenül nem vett gyökeres fordulatot a játékuk, mieinknek számtalan lehetőségük kínálkozott arra, hogy végleg lezárják a meccset. Előbb Takács indult meg, s bonyolódott felesleges cselekbe az egyszerű előkészítés helyett, majd Varga Kevin bizonyult önzőnek ígéretes helyzetben. Bódi kiugratásával pedig Könyves lépett ki, ám az ő pöccintése sem a gólvonalon keresztül hagyta el a játékteret.
Húsz perc volt még hátra, és hiába voltak rendkívül izzadtságszagúak és ötlettelenek az angyalföldi rohamok, nem dőlhettünk hátra, hiszen időnként azért felértek a vendéglátók Nagy kapujáig. A hajrára aztán beszállt Sós Bence, a fiatal támadó Varga Kevint váltotta.
S ha már beszállt, rögtön generált egy kis bonyodalmat a hazai védekezésben, mely után Takács sokadik helyzetét puskázta el. Másodpercekkel később viszont már gólt ünnepelhettünk: egy ügyes labdalopás után egy támadáson belül Takács (ki más…), majd Könyves próbálkozhatott, egyikük sem járt sikerrel, így két jó blokk után került Sós elé a labda, aki kapásból az üresen maradó kapuba helyezte idei második bajnoki találatát. 0-3! Eldőlt a mérkőzés!
Hogy ne legyen minden kerek, arról Ferenczi gondoskodott: feleslegesen rúgta fel Vergost, a jogos büntetőt Ádám értékesítette, Nagy Sándornak esélye sem volt. 1-3!
Ahogy illik, vérszemet is kapott a Vasas. A 86. percben Vida forgácsolta szét a keresztlécet. Ekkor már pályán volt Mengolo, aki a duplázó Takácsot váltotta, majd Bódi helyére érkezett Csősz is.
Már a hosszabbításban jártunk, amikor Könyves szelidített meg mesterien egy felívelést, majd pimasz csellel játszotta magát tisztára, felfutott a jobboldalon, középre passzolt, ahol a jó ütemben érkező Mengolo a jobb alsó sarokba terelte a labdát. És itt még nem ért véget a Mengolo-show: kameruni játékosunk zseniális szólót, és egy megkerülős cselt követően megszerezte saját maga második, csapata ötödik gólját. 1-5 a vége!
Megérdemelt győzelem, fontos három pont! Folytatás jövő szombaton a Budapest Honvéd ellen a Nagyerdei Stadionban!
Vasas – DVSC 1-5 (0-2)
Vasas: Kamenar – Burmesiter, Manjekar, Benes – Vogyicska (Vergosz 62.), Berecz, Vida, Hangya – Ádám, Gaál, Remili (Pavlov 62.)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Mészáros, Ferenczi – Bódi (Csősz 89.), Jovanovic, Filip, Varga K. (Sós 72.) – Könyves, Takács T. (Mengolo 78.)
Gól: 0-1 Takács T. (17.), 0-2 Takács T. (36.), 0-3 Sós (73.), 1-3 Ádám (11-esből, 81.), 1-4 Mengolo (91.), 1-5 Mengolo (93.)
Sárga lap: Varga K. (25.), Berecz (93.)
Szép volt Fiúk! Hajrá Loki!
T.S.





