Lehetett volna bravúr, de bejött a papírforma

A kis DEAC Böszörményben lépett pályára a megyei bajnokság szombati játéknapján.

0

20150313112149_sport-foci-gol-labda-bankracio_642x369_cover-5-300x172 Lehetett volna bravúr, de bejött a papírforma

Hamar hátrányba került Katona László együttese, a 8. percben vezetéshez jutottak a hazaiak, majd kis idő múlva megduplázták az előnyüket, viszont Nagy Krisztián találatával viszont visszajött a mérkőzésbe a kis DEAC. Az 59. percben a böszörményi kapus büntetőterületen kívül kézzel ért a labdába, ezzel góltól mentette meg a csapatát, a játékvezető azonnal kiállította. Az emberelőnytől „vérszemet” kaptak az egyetemisták, kitámadtak, ezzel viszont túlságosan kinyíltak hátul, ezt pedig kihasználták a hazaiak, veszélyes kontrákat vezetve kétszer bevették Rácz kapuját és megnyerték a mérkőzést.

Ha a kiállítás után kicsit okosabban játszanak egyetemistáink, meglepetés eredményt születhetett volna, meg volt a lehetőség a pontszerzésre, akár mindháromra.

Megye-I 10. forduló

Hajdúböszörmény – DEAC-II: 4:1 (2:1)

DEAC-II: Rácz, Nagy K., Csák, Barabás, Tar (Tóth Z. 85’), Molnár (Bíró 62’), Révai (Blága 82’), Párducz, Báló (Fodor 80’), Kincses, Szarka

Edző: Katona László

Gólszerző: Nagy K. 28’

Katona László: Voltak hiányzóink ezen a mérkőzésen, ezért némileg át kellett alakítani a szerkezetet. Kétgólos hátrányból még sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, majd emberelőnybe kerültünk, de már a kiállítás előtt is mi domináltunk. Akkor úgy nézett ki, meg is fordíthatjuk a mérkőzést, volt egy tíz peres periódus, amikor többször is veszélyeztettünk, de rosszul reagáltuk le a kiállítást, túlságosan előrehúzódtunk, ezzel nagy területet hagytunk szabadon hátul. Ellenfelünk gyors játékosainak ez kedvezett és többször is lekontráztak minket, növelték előnyüket. A jobb csapat győzött, de ha nem nyílunk ki ennyire a létszámfölény tudatában, más eredmény is születhetett volna.