Bende Tibor: „lépésről lépésre haladtunk előre”

A Sportiskola U17-es edzője pozitívan értékelte a szezont, de hozzátette, hogy a végelszámolásnál akár két hellyel előrébb is zárhattak volna.

0

dsiu17-300x145 Bende Tibor: „lépésről lépésre haladtunk előre"Fotó: Ásztai Csaba

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U17-es labdarúgói a 2021/22-es szezon elején felemás teljesítményt nyújtottak, négy győzelemmel, egy döntetlennel, valamint öt vereséggel pedig a hatodik pozícióban telelhettek. Bár a tavaszi folytatásban is történtek pontvesztések, de Bende Tibor tanítványai a dobogón záró csapatok ellen már szorosabb eredményt értek el, míg a tabella hátsó felébe tartozó ellenfeleket kilenc-tíz góllal múlták felül. A DSI ezen korosztálya végül 10–1–9-es mérleggel, és 74–53-as gólkülönbséggel a regionális bajnokság 6. helyén végzett, amely egy ilyen sűrű középmezőnyben jó eredménynek számít.

Bende Tibor vezetőedző büszke lehet a csapatára, amely gépezete a bajnokság második felére kimondottan olajozottan működött. Ha még van néhány forduló, könnyen lehet, hogy a fiatalok előrébb is léphettek volna, azonban küzdeni tudásból, alázatból így is jelesre „vizsgáztak”.

„Korábban már kiemeltem, hogy egy éve több meghatározó játékos távozott a csapatból” – gondolt vissza Bende Tibor. „Az őszi mérkőzések ahhoz is kellettek, hogy megfelelően megismerjem a futballistáimat egyénenként mentálisan és fizikálisan egyaránt, valamint a csapatban milyen szerepet tölthetnek be. Ez természetesen fordítva is igaz, nekik is meg kellett ismerni az általam preferált elképzeléseket. Lépésről lépésre haladtunk előre, a bajnokság végén megszerzett hatodik helyünk hellyel-közzel reális képet mutat, bár a tavaszi mérkőzések során látott teljesítményünk alapján két hellyel előrébb is zárhattunk volna. A megyei futsalbajnokság U17-es korosztályában negyedik helyezést értünk el, amely kissé fájó, mert négy félidőből háromban mi álltunk jobban, de a végére fegyelmezettségben és koncentrációban mégis visszaestünk. A célunkat a számszerű helyezésektől függetlenül elértük, minden téren sikerült fejlődnünk, valamint sikerült egy komplett keretnyi, focit imádó játékost adni a következő korosztályba.”

Bende Tibor azt is kiemelte, hogy a bajnokság első feléhez képest sikerült stabilizálniuk a védelmet, mindemellett a támadójátékuk is tudatosabbá vált. A mérkőzések alatt egyszer sem érezték magukat hullámvasúton, megtanultak nyerni és csapatként funkcionálni.

„Nagy iramú, kiélezett meccseken is képesek voltunk magabiztos teljesítményt nyújtani. Szükség esetén kiválóan alkalmazkodtunk ellenfeleinkhez, bátran kezdeményeztünk, adott esetben viszont mélyebb védelmi vonalat húzva, labdaszerzés után gyors kontrákat vittünk végig. A tavaszi találkozók közül a dobogós DEAC, Tarpa, Kisvárda trió elleni mérkőzéseket szervezett védekezésünk és fegyelmezett játékunk miatt, míg a Balmazújváros és Csenger elleni ütközeteket a remek támadásaink, illetve a mezőnyben mutatott játékszervezésünk miatt emelem ki. Egyetlen találkozóval kapcsolatban maradt bennem némi hiányérzet, a Mátészalka elleni hazai találkozón sajnos alulmúltuk önmagunkat, akkor egy pillanatra azt hittük, hogy kevesebb munkával is nyerhetünk. Azonban ebből is tanult a csapat, ami tegnap elég volt, holnap már kevés lesz – többet nem is követtük el ezt a hibát. A játékosok elhivatottak, hiszen edzés előtt már többen is a pályán gyakorolnak, illetve önszorgalomból a pihenőnapokon is csatlakoznak más csapatok edzéseihez. Mindenki egy karakter, különböző személyiségjegyekkel, amit nagyszerűen állítanak a csapat szolgálatába. Mindig azok a játékosok léptek elő egy-egy adott szituációban, akikre éppen szükség volt és sarkalltak a társaikat a jobb teljesítmény elérése érdekében. Az ősszel szerzett tapasztalataimat megerősítette a társaság, akikkel gördülékenyen lehet dolgozni, fogékonyak a munkára, de az edzéseken és mérkőzéseken nyújtott teljesítményükkel is elégedett vagyok. Szociális szempontból is egyben van az öltöző, amely nagyban járult hozzá a közös munka könnyedségéhez” – hangsúlyozta Bende Tibor.

A játékosok már a megérdemelt pihenőidejüket töltik, de július 18-tól már kezdődik a felkészülés a következő idényre. A csapat java a jövőben már Jankovics Sándor irányításával az U19-es regionális bajnokságban fog versenyezni.

„Köszönöm a fiúk egész éves munkáját, valamint Szabó Imre és az U16-os játékosok segítségét. A 2005-os korosztállyal a közös munkánk véget ért, de továbbra is a Sportcentrumban továbbra is megtalálnak és számíthatnak rám. Egy remek társaságot ismertem meg bennük, kívánom mindenkinek, hogy legyen sikeres a sportban és az élet minden területén” – üzent tanítványainak Bende Tibor.

T.H.