Bényei: „a mérkőzés első percétől az utolsóig koncentráltan kell játszanunk”

A DVSC jobboldali védője az Újváros ellen sérült meg, az előző bajnoki mérkőzést ki is kellett hagynia ezért. Szerencsére felépült és újra a csapat rendelkezésére áll.

0

bényei-300x169 Bényei: „a mérkőzés első percétől az utolsóig koncentráltan kell játszanunk”

Egyre jobb állapotban vagyok, már teljes értékű edzésmunkát végzek. Az Újváros elleni mérkőzésen egy ütközésnél kaptam egy ütést a belső combomra, amitől a külső oldalszalagok megnyúltak. Kicsit megijedtem, mert egy éve hasonló sérülésem volt a másik lábamon, akkor a porcból levált egy kis darab, amit el kellett távolítani. Szerencsére a mostani nem volt ennyire komoly. Edzéseken nem érzek fájdalmat, maximálisan terhelhetem a lábam, ha a szakmai stáb is úgy gondolja, a hétvégi mérkőzésen már pályára tudok lépni.

Nagyban megkönnyítette a felkészülésünket, hogy teljes hetet tudunk egy csapat ellen készülni, ellentétben az újpestiekkel, akik kedden kupamérkőzést játszottak, bár nem gondolom, hogy ebből bármi előnyünk származna. Próbálunk minél jobban felkészülni ellenük, tudjuk, hogy szervezett, jó csapat, gyors szélsőkkel és gólerős támadókkal rendelkeznek. Jól kell zárnunk a területeket, a mérkőzés első percétől az utolsóig koncentráltan kell játszanunk. Fontos, hogy fegyelmezetten játszunk és az előrejátékban pontosabbak legyünk, a párharcokból mi kerüljünk ki győztesen, ezáltal minél több labdát szerezzünk.

Nehéz mérkőzésre számítok, mi is, az Újpest is harcban van a dobogóért. Mindent meg fogunk tenni, hogy itthon tartsuk a három pontot, ha azt a játékot nyújtjuk, amit a Puskás ellen az első 20 percben, akkor meglehet a győzelem.