Bereczki Dóra: „Minden nap életem legfontosabb mérkőzését játszottam”

Csütörtök reggel óta téli olimpiai bajnoka is van Debrecennek, ugyanis a DEAC Jégkorong Akadémia kiválósága a magyar válogatott tagjaként a legfényesebb medált vehette át.

0

404752644_266957206241386_5922180644521660588_n-300x154 Bereczki Dóra: „Minden nap életem legfontosabb mérkőzését játszottam”Történelmet írt a 3×3-as leány jégkorongválogatott azzal, hogy a döntőben legyőzve a házigazda Dél-Koreát, elhódította az olimpiai bajnoki címet. A történelmi sikernek a DEAC Jégkoron Akadémia U16-os fiúcsapatának kiválósága, Bereczki Dóra is részese volt. – Nehéz megfogalmaznom mindazt, amit most érzek, még extázisban vagyok. Igazából eddig fel sem fogtam, hogy olimpiai bajnokok vagyunk, kell még néhány nap, mire ez tudatosul bennem, de kimondhatatlanul boldog vagyok. Nagyon hálás vagyok válogatott és klubedzőimnek, illetve azoknak, akik kicsit is hozzájárultak ahhoz, hogy itt lehettem. Csodálatos volt ez a tíz nap, élveztem minden pillanatát, az pedig, hogy a legfényesebb medállal térhetek haza, hab a tortán – fogalmazott boldogan a 15 éves támadó.

Keveseknek adatik meg, hogy tiszteletükre szól a himnusz, a DEAC kiválósága viszont átélhette az öröm csodálatos pillanatait. – A lányokkal egymást átkarolva, meghatottan néztük, ahogy a magyar zászló egyre feljebb kúszik és könnyes szemmel énekeltük a himnuszt. Akkor volt az első pillanat, mikor kezdett eljutni a tudatomig, mit is vittünk véghez. Ez volt a fénypontja számunkra az olimpiának – fogalmazott az ifjú cívisvárosi játékos.

Tízgólos különbséggel nyerte válogatottunk a finálét, de Dóri csak az utolsó harmadban érezte azt, hogy meglesz az arany. De azt is elárulta, a meccs elején, közben és a végén is könnyes volt a szeme. Nem érdemtelenül nyerte meg az olimpiát a magyar hölgykoszorú, hiszen fölényesen nyerték meccseiket, mondhatni, erődemonstrációt tartva, átgázoltak ellenfeleiken. – Természetesen volt cél kitűzve, de nem úgy utaztunk az ötkarikás játékokra, hogy az a teher nyomta volna a vállunkat, hogy aranyat kell nyernünk. A szakmai stáb is azt mondta, lépésről-lépésre haladjunk, minden nap az adott párharcra fókuszáljunk, úgy fogjunk fel minden harmadot, mintha az egy új meccs lenne. Egy vonathoz hasonlítanám a csapatot, állomásról-állomásra haladtunk, a motorerőt pedig mi játékosok adtuk – folytatta mondandóját az újdonsült olimpiai bajnok.

Dóri a mellett, hogy jó teljesítményt nyújtott a meccseken, gólokkal is kivette részét a történelmi sikerből. – Minden nap életem legfontosabb mérkőzését játszottam, boldog vagyok, hogy góljaimmal is tudtam segíteni a csapatot. Talán az elődöntőben, az olaszoknak lőtt gólom a legemlékezetesebb számomra, de az ausztrálok elleni talált is örökké megmarad emlékeimben, mikor egy csel után kilőttem a felső sarkot. Annak is nagyon örültem, ha a sorom kihasznált egy helyzetet, vagy ha társaim vették be a kaput.

A magyar válogatottra még egy hosszú utazás vár, hamarosan indulnak vissza Magyarországra. – Alvásra nem sok idő marad, ugyanis itteni idő szerint hajnali fél négykor indulunk haza. Egyébként az utolsó három napban sem aludtam sokat, ha mégis sikerült elszenderednem, az aranyéremről álmodtam, álmom pedig megvalósult. Nagyon jól éreztem magam, de várom, már, hogy ismét Debrecenben legyek, nagyon hiányzik a családom. Édesapám végig itt volt, de alig tudtam vele találkozni. Az, hogy a helyszínen szurkolt nekem és a csapatnak, egyfajta lelki támasz volt számomra, a tudat, hogy ott van a lelátón, nyugtatólag hatott. Rengeteg gratuláló üzenetet kaptam, amit ez úton is szeretnék mindenkinek megköszönni, jó érzés tudni azt, hogy otthonról ilyen sokan szurkoltak nekünk – zárta gondolatait olimpiai bajnokunk, Bereczki Dóra.

Ha már szóba került az édesapa, Bereczki Szabolcs, nem lenne teljes a kép, ha nem szólaltattuk volna meg. – Nagyon büszke vagyok Dórira és az egész csapatra. Olyan katartikus élményben volt részem az elmúlt napokban, amit fantasztikus volt átélni. A munkának van eredménye, remélem, ez a siker minél több fiatalt ösztönöz majd arra, hogy elkezdjenek sportolni, esetleg hokizni. A fiatalok számára ez csak a kezdet, ezzel nem szabad megelégedni, a jövőben még többet kell dolgozni, hogy jobbak és jobbak legyenek. A lányok dicsőséget szereztek hazánknak, Dóri révén Debrecennek, az olimpiai aranyérem egyben a magyar sport sikere is – fogalmazott boldogan a büszke édesapa.