Fotó: Szalmás Pétr/MOB-Média
Szerdán úgy fogalmaztunk, csodát láthattunk a jégen, ugyanis a magyar lányok bejutottak a 3×3-as jégkorong-torna olimpiai döntőjébe. A csoda csütörtökön folytatódott, na de ne siessünk ennyire előre.
Lányaink a csoportmérkőzéseket fantasztikus mérleggel – hét meccs, hét győzelem, 130 lőtt, öt kapott gól – jutottak az elődöntőbe. A négy között Olaszországot 14-4 arányban legyőzve elnyerték a jogot, hogy olimpiai döntőben léphessenek jégre.
Csütörtökön tehát a legfontosabb mérkőzés várt Marleen Collins Delaney tanítványaira, a tét pedig az aranyérem volt. Nemzeti csapatunk a fináléban Dél-Koreával csapott össze, mely gárda Kína legyőzésével jutott a döntőbe. Az előjelek a mieinknek kedveztek, ugyanis a csoportmérkőzések során 16-0-ra vertük az ázsiaiakat. A házigazdákat rengetegen biztatták a csarnokban, ám a maroknyi magyar szurkolótábort csak létszámban tudták felülmúlni.
A jégen pedig válogatottunk dominált, a koreaiak hiába próbáltak meg mindent, fejet kellett hajtaniuk lányaink nagyobb tudása előtt. Ahogy teltek a percek, úgy nőtt a különbség a két csapat között, a magyar hölgykoszorú pedig egyre felszabadultabban játszott, sorban ütötték a gólokat. A házigazdák is feladták, tudatosult bennük, ezen a napon nem terem babér számukra, meg kell elégedniük az ezüsttel.
Az utolsó dudaszót követően repültek a botok, sisakok, kesztyűk, és kezdődött a magyar fieszta. A csarnok kijelzőjén pedig megjelent a felirat: Olimpiai bajnok Magyarország! Válogatottunk történelmet írt, veretlenül, magasan kiemelkedve a mezőnyből nyerte meg a tornát és állhattak fel lányaink az olimpiai dobogó legmagasabb fokára. Miután átvették a legfényesebb medált, felcsendült tiszteletükre a himnusz.
Mától Debrecennek és a DEAC-nak is van téli olimpiai bajnoka, akit úgy hívnak: BERECZKI DÓRA!
Olimpiai döntő
Magyarország – Dél-Korea: 10-2