Berényi Sándor: „Nagyon lent vagyunk”

A debreceni kosarasok edzője bízik benne, hogy minél hamarabb kimásznak a gödörből.

0

ds_2018_02_01_10_38-1024x647 Berényi Sándor: „Nagyon lent vagyunk”Fotó:deacbasket.hu

Egyre mélyül az a gödör, amelyben a DEAC kosárlabdázói vannak. A hajdúsági együttessel szerda este a MAFC is kibabrált az Oláh Gábor utcai csarnokban, így Berényi Sándor legénysége zsinórban hetedik vereségét könyvelte el a bajnokságban.

„Az év elején nagyon fent voltunk, most nagyon lent vagyunk. Ki kell másznunk a gödörből, csak így lehet esélyünk a bennmaradásra. A MAFC egyébként extra napot fogott ki, főleg távolról dobtak kiválóan, bár ehhez mi is gyakran asszisztáltunk, sok kommunikációs hiba akadt védekezésben. Támadásban ismét üres dobásokat hibáztunk el, a kihagyott helyzetek pedig mélybe viszik a csapatot. Hetek óta bizonyos görcsösséget érzek a játékosokon támadásban” – nyilatkozta Berényi Sándor a meccs utáni sajtótájékoztatón.

A debreceniek vesztét egy olyan játékos okozta, aki korábban a cívisvárosban is pattogatott: Fodor Márton 28 egységével főszereplővé lépett elő.

„Valóban jól ment a játék, de ez a győzelem a csapatmunka gyümölcse. Örömmel tölt el, hogy a lepattanóharcot is meg tudtuk nyerni. A végeredmény ellenére nem volt ez egy sima mérkőzés” – mutatott rá a rutinos kosaras, akinek a triplamutatója is pazar volt, kilenc próbálkozásából hat sikeresnek bizonyult.

„Davis hiányában, valamint Hot faultgondjai miatt azt hittem, könnyebb dolgunk lesz, de mindkét embert jól pótolta a MAFC. Természetesen keressük a megoldást a rosszabb szériára. Most azt a korszakot éljük, amikor sok labda nem akar beszédülni a gyűrőbe, igyekszünk kilábalni ebből” – fogalmazott Kósa Tamás.

A debreceniekre hétvégén egy körmendi túra vár, komoly meglepetés lenne, ha a Vas megyeiek ellen lábalna ki a hullámvölgyből a DEAC.