Berényi Sándor: „Szeretnénk kilábalni a hullámvölgyből”

A vezetőedző szerint a kaposváriakat a revans vágya is fűteni fogja az őszi vereség miatt.

0

ds_2018_02_13_08_04-1024x548 Berényi Sándor: „Szeretnénk kilábalni a hullámvölgyből”Fotó: debka.hu

A DEAC kosárlabdázói legközelebb a Kaposvár ellen kapnak egy esélyt arra, hogy december közepe után ismét győztesen hagyják el a játékteret a bajnokságban. A Somogy megyei alakulat 19 meccset játszott eddig a bajnokságban, nyolc győzelem és 11 vereség a mérlegük, ez a mutató a 9. helyre elegendő. A 11. pozíciót birtokló Debrecen játékosai hatszor boldogan, 13 alkalommal pedig lógó orral hagyhatták el a parkettet.

„Rossz passzban vagyunk, de szeretnénk kilábalni a hullámvölgyből, ám azt is látni kell, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A vetélytársunk kezdő ötöse nagyon erős. A kaposváriak elsősorban a festékben veszélyesek, jól találják meg a magasembereket, a két amerikai hátvéd pedig remekül megbontja az ellenfelek védekezését. Ősszel bravúrgyőzelmet arattunk Kaposváron (75–69-re nyertek a hajdúságiak – a szerk.), emiatt valószínűleg szeretnének visszavágni a somogyiak. Hogy mi volt a győzelmünk kulcsa novemberben? A védekezésünkkel sikerült őket megzavarnunk, végig tapadtunk rájuk, a végjátékban pedig kisebb mentális fölénybe kerültünk” – nyilatkozta a Debreceni Sportéletnek Berényi Sándor, a debreceni együttes trénere. A mestertől megtudtuk, nem volt zökkenőmentes a cívisek felkészülése, hiszen apróbb sérülésekkel bajlódnak a játékosok. Berényi elárulta, Farkas Attila szerdán sem léphet pályára.

A Kaposvár elleni meccset követően kisebb szünet lesz a pontvadászatban, legközelebb csak márciusban kozmetikázhatnak a mérlegükön Molnár Andrásék.

„Lélektani szempontból sem mindegy, milyen szájízzel vágunk neki a pihenőnek, amelynek során nem fogunk lazítani, sok munka vár a játékosokra” – fogalmazott a vezetőedző.

A DEAC–Kaposvár összecsapás szerdán 18 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

B.Á.