
Fotó: dvsckezilabda.hu
Betti Debrecenben nevelkedett, majd nyugatabbra, a Győri ETO-hoz tette át székhelyét, így egészen fiatalon kivételes sikereknek lehetett részese. A cívisvárosba egy veszprémi kitérőt követően tért vissza. Itt aztán remek duót alkotott a szintén elköszönő Lajtos Nórával. Szeptemberben agyrázkódással védett kitűnően Kecskeméten, a Lubin és a Craiova vendégeként úgyszintén az ő bravúrjai tartották a lelket a csapatban. Távozása egy új fejezetet nyit meg a gólvonalon…
Mégpedig a rutinos Triffa Ágnessel, aki a 2007/08-as szezon során öltözött először piros-fehérbe, majd egy kőkemény (egyben rendkívül balszerencsésen alakuló) ljubljanai kaland után újfent a DVSC-t választotta, melynek színeiben sikert-sikerre halmozott, Bajnokok Ligájában vitézkedő együttesünk egyik ékkövének számított. Távozása után megfordult Szekszárdon és Vácott, a Dunaújvárossal EHF-kupát nyert, majd egy év békéscsabai kitérő után az idei szezonban a Kisvárdát erősíti. Bulath Anitához hasonlóan róla is elmondható, hogy rutinjával, mentalitásával minden létező tekintetben csapatunk hasznára válhat. Mindemellett érdemes leszögezni, hogy képességei semmit sem koptak az évek alatt, így Oguntoye Viktóriával az NBI egyik legütősebb kapuspárosát alkothatják. Érdekesség, hogy a két játékos a 2015/16-os évadban már védett egy csapatban, a Kohász akkori nemzetközi kupadiadala mindenképp jó ómen lehet…
T.S.





