Fotó: Ásztai Csaba
Hogy kontextusba helyezzük a szombati összecsapást, látni kell, hogy három fővárosi csapat ellen zárja az idényt Szrdjan Blagojevic jelenleg 4. helyen álló csapata. A Nagyerdei Stadionba a kispestiek és az újpestiek látogatnak, közte pedig egy ferencvárosi túra vár a mieinkre. A tabellán elfoglalt helyezések alapján (is) látható, hogy a Honvéd elleni meccsnél várhatóan csak nehezebbeket kell majd megnyerni, így tényleg jó erőfelmérő lesz a piros-feketék elleni meccs.
Természetesen ebben a szezonban kétszer már találkozott a két csapat, ezek alapján semleges nézőként is érdemes lesz figyelemmel követni a történéseket. Októberben itthon majdnem sikerült 4-0-s előnyről pontot bukni, de végül egy gólt megtartottunk tetemes előnyünkből, míg februárban szintén emlékezetes meccsen, Babunski emelésével és Mance sarkazásával nyertünk 3-2-re a Bozsik Arénában. Nem megbízható forrásaink szerint Szappanos Péter azóta is a Loki nevű mumussal rémálmodik. Nem lenne tehát meglepetés egy sokgólos meccs, annál is inkább, mert a döntetlennel mindkét együttes inkább távolodik a céljaitól (mi a dobogótól, a Honvéd a bennmaradástól). Ugyanakkor azt sem sokan gondolták volna, hogy a Paks és a DVSC múlt heti csörtéjén nem születik gól, így, ha az elmúlt öt meccsén mindössze egyetlen gólt kapó védelem meg tudja állítani a bajnokság egyik legjobb csatárát, Nenad Lukic-ot, akkor azért várható egy kevésbé eseménydús mérkőzés, remélhetőleg ebben az esetben jól sáfárkodnak majd helyzeteikkel Babunskiék.
Nehezíti a Loki helyzetét, hogy Pakson megkapta szezonbeli ötödik sárga lapját Dzsudzsák Balázs, így a zalaegerszegi meccshez hasonlóan ezúttal sem lesz bevethető. Visszatérhet viszont a felcsútiak elleni csatát követően hárommérkőzéses eltiltást kapó Ferenczi János, így Manrique akár vissza is térhet a középpálya tengelyébe, ahol azért jobban teljesített, mint eredeti posztján. De dönthet akár a háromvédős felállás mellett is a szerb mester, hiszen például Zalaegerszegen az is kellemes meglepetést jelentett.
Az biztos, hogy a két délszláv szakember óriási sakkjátszmát fog vívni a kispadok mellett, de a felelősség nagy része a játékosoké. A vendégek legutóbbi két meccsükön négy pontot szereztek, így ha nem is jó formában, de bizakodó hangulatban utazhatnak Debrecenbe, hiszen a rivális Fehérvár és Mezőkövesd botladozása miatt reálissá vált a bennmaradásuk (jelenleg egy ponttal meg is előzik a még kieső helyen álló Fehérvárt). A Loki jobb csapat benyomását keltette ebben a szezonban, ezért a mérkőzés esélyesének terhét viselnie kell. Amennyiben ezzel meg tudnak birkózni Szécsiék, szép délután várhat a szurkolókra, de ha a Paksot és a Kecskemétet üldöző Loki nem tud győzni, jó eséllyel visszafordíthatatlan lépéshátrányba kerül a riválisokkal szemben.
Labdarúgó NB I 31. forduló
DVSC – Budapest Honvéd
05.13. 17:00 Nagyerdei Stadion
Horváth Zoltán