Fotó: DVSC Kézilabda
Mint korábban hírt adtunk róla, a két klub megállapodása alapján január 7-én, 15 órakor rendezik meg a DVSC SCHAEFFLER Eszterházy SC elleni mérkőzését a női Magyar Kupa 4. fordulójában. A találkozót eredetileg január végén játszották volna le a felek, a korábbi időpont pedig abból a szempontból is üdvözítő, hogy Szilágyi Zoltán tanítványai tétmérkőzéssel hangolhatnak a január 15-ei, Siófok elleni bajnoki rangadóra. A debreceniek legutóbb november végén mérettették meg magukat éles helyzetben, azt követően a spanyolországi világbajnokság miatt szüneteltek a női kézilabda NB I küzdelmei, a december 30-ai, Alba Fehérvár elleni mérkőzés pedig az ellenfél koronavírusos megbetegedései miatt elmaradt, a két pontot játék nélkül kapta meg a Loki. A válogatott szünet alatt az FTC/MTK vegyes csapatával, majd az ünnepek előtt a Kisvárdával találkoztak felkészülései mérkőzésen lányaink, előbbi találkozón tisztes vereséget szenvedtek, utóbbit fölényesen nyerték meg.
Ezúttal is elvárható a magabiztos győzelem, ugyanis alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben kell kivívnunk a továbbjutást. Az Eszterházy SC gárdája az NB I/B-ben szerepel, eredménysora ugyanakkor figyelemre méltó, tíz győzelem mellett mindössze két vereséget szenvedtek az egriek az idei szezonban, így a listavezető Békéscsaba mögött a második helyről várhatják a folytatást. Péntek délután reális képet kaphatunk arról, hogy mekkora különbség van az élvonal és a másodosztály dobogós csapatai között, a DVSC ugyanis a bronzéremért harcol az NB I-ben, Szilágyi Zoltán együttese egyelőre szépen veszi az akadályokat. Bízunk benne, hogy a kupában sem siklik ki a Lokomotív, s lányaink esélyeshez méltóan érvényesítik a papírformát, ezúttal ráadásul nem csupán a bennünk rejlő szurkoló mondatja velünk, hogy kizárólag a győzelem elfogadható, a továbbjutás ugyanis Egerben, egyetlen mérkőzésen dől el, a döntetlen pedig alacsonyabb osztályú csapatként az Eszterházynak kedvezne.
Női kézilabda Magyar Kupa, 4. forduló
Eszterházy SC – DVSC SCHAEFFLER
Eger, Eszterházy Egyetem, 01.07. 15:00
P.G.




