Fotó: Derencsényi István/DVSC
A DVSC labdarúgócsapata a tavaszi nyitányon a Siófok ellen lépett pályára a Nagyerdei Stadionban. Az első félidőben visszafogott teljesítményt nyújtott a piros-fehér gárda, akadozott a játék, 45 percet követően egygólos hátrányból várhatták a második játékrészt. Szünet után feljavult a csapat teljesítménye, mely eredményességben is megmutatkozott, végül Szécsi duplájával itthon tartotta a három pontot Kondás Elemér együttese. – Két ellentétes félidőt játszottunk, de úgy is fogalmazhatok, a saját dolgunkat nehezítettük meg. Az elsőben ritmustalanul futballoztunk, kevés volt a mozgás, sok volt a hiba a játékunkban. Lassan építettük támadásainkat, mire kapu elé kerültünk, felállt védelemmel találtuk magunkat szemben, melyet nehéz volt feltörni. Ellenfelünk ezeket a hibákat kihasználta és gyors kontrákat vezetett, egy szögletet követően pedig megszerezte a vezetést. A második félidőben szerkezetet váltottunk, átálltunk egy másik hadrendre, mely jobban feküdt most a csapatnak. Sokkal lendületesebben játszottunk, egy-két játékos a pozíciójába került, gondolok itt például Szécsire. Kényszerből más poszton kezdett, de amint visszakerült eredeti posztjára, hatékonyabban futballozott, gólokat szerzett, melyeknek köszönhetően sikerült fordítanunk. Kellett a jó rajt, most az volt a legfontosabb, hogy itthon tartsuk a pontokat, megőrizzük hazai veretlenségünket, de a játékon van még mit csiszolni. Egyértelműen bajnokként akarunk visszakerülni az élvonalba, bízom benne, a következő mérkőzéseken sokkal jobban fog kinézni a játékunk – összegezte röviden a DVSC játékmestere a Siófok elleni találkozót.
Akik látták a mérkőzést, valószínűleg meglepődtek azon, hogy egy hölgy vezeti pályára a csapatokat. Kulcsár Katalin személyében, női játékvezető dirigálta a találkozót. – Eddigi pályafutásom alatt még nem fordult elő, hogy női bíró fújja a sípot, az viszont igen, hogy az egyik asszisztens hölgy volt. Nem sokkal pályára lépés előtt tudtam meg, hogy női játékvezetőnk lesz, mivel soha nem szoktam foglalkozni a bíró személyével. Szokatlan volt, de igyekeztünk alkalmazkodni a helyzethez, egy hölggyel szemben azért másképp viselkedik az ember. Míg egy férfi játékvezetőnél egy-két káromkodás elhagyja a szánkat, erre most odafigyeltünk, nem hangzottak el csúnya szavak. Még Kinyik is visszafogta magát, aki köztudottan kicsivel hevesebb vérmérsékletű, bár egy-egy ítéletnél felemelte a hangját, de egyszer sem sértette meg a játékvezetőt. Voltak olyan szituációk, melyeknél nem értettünk egyet az ítélettel, de nem reklamáltunk vehemensen, megadtuk a tiszteletet. Egyébként Kulcsár Katalin jól vezette a mérkőzést, nem volt arrogáns, szerintem egy felkészült játékvezető. Ettől eltekintve az a privát véleményem, nem megbántva senkit, főleg a hölgyeket, hogy férfiaknak férfi, nőknek nő vezessen mérkőzést – fogalmazott a csapatkapitány.
Szombaton újabb erőpróba vár a csapatra, a 23. fordulóban a Szolnok otthonában lép pályára a debreceni gárda. – Ősszel magabiztosan, három góllal győztük le a Nagyerdei Stadionban a Szolnokot, bár most idegenben lesz a találkozó, de bízom benne, hasonló végeredmény születik, mint Debrecenben. Alaposan felkészülünk ellenfelünkből, a szakmai stáb, kielemezve játékukat, kidolgozza a hatékony taktikát. A saját játékunkat kell érvényre juttatni, viszont a védekezésre, főleg a rögzített játékhelyzeteknél, az első perctől koncentrálni kell. Még egy olyan első félidőt, mint a Siófok elleni, nem engedhetünk meg magunknak. Bár a Szolnok is egy kellemetlen csapat, nem kérdés, hogy három ponttért megyünk, számomra csak a győzelem az elfogadható eredmény. Növelni szeretnénk előnyünket riválisainkkal szemben, hogy minél hamarabb bebiztosítsuk bajnoki címünket, de ehhez nyerni kell – mondta a következő, Szolnok elleni mérkőzés kapcsán Bódi Ádám.
KZT




