
Fotó: Kovács Péter
Döcögős első félidő után a fordulás után ritmust váltott a DVSC SCHAEFFLER női kézilabdacsapata a Kisvárda ellen, Szilágyi Zoltán tanítványai így győzelemmel kezdték az új szezont. A 30–23-as siker után a lelátóra visszatérő ultrákkal közösen ünnepeltek a debreceni hölgyek, felemelő érzés volt látni, hogy a Hódos csarnok újra ördögkatlanná vált, s csak reménykedhetünk benne, hogy a vírushelyzet kedvező alakulásával ez a későbbiekben is így marad.
Arról nincsenek információink, hogy a Szombathelyi KKA otthonába hány szurkoló kíséri a DVSC SCHAEFFLER női kéziseit, ám bizonyára fárasztó túra vár a vállalkozó szellemű érdeklődőkre, oda-vissza ugyanis ezer kilométert kell autózniuk azért, hogy kedvenceiket élőben láthassák. Az előjelek ismeretében mégis megéri útra kelni, hiszen lányaink egyértelmű favoritként lépnek pályára a vasi megyeszékhelyen, a mieink ugyanis a dobogóra is eséllyel pályáznak, míg a Szombathely együttesét kerete erőssége alapján elsősorban a tabella hátsó régiójába várhatjuk. A bennmaradásért folytatott harcban természetesen minden pontnak nagy szerepe lesz a végelszámolásnál, így biztosak lehetünk benne, hogy vendéglátóink nem feltartott kézzel futnak majd ki a DVSC elleni ütközetre, főként annak ismeretében, hogy a bajnoki rajton 26–23-as vereséget szenvedtek a DKKA-tól. Nem lesz könnyű dolgunk, de a két pontért kelünk útra, a Kisvárda ellen a második játékrészben mutatott tanári védekezéssel és kreatív támadójátékkal pedig könnyedén érvényesíthetjük a papírformát.
Szombathelyi KKA – DVSC SCHAEFFLER
Szombathely, Aréna Savaria, 09.18. 16:00
P.G.




