Fotó: DVSC kézilabda/Facebook
A mieinknek tehát adott volt a feladat, ledolgozni a minimális hátrányt és előnyt kovácsolni belőle. A fehér mezben pályára lépő debreceni lányok kezdték a mérkőzést, és gyors ismerkedést követően meg is szerezték a lányok a vezetést. A középkezdést lerabolták Tóvíziék, ezzel kétgólos lett az előny alig 2 perc elteltével. Második nekifutásra már a hazaiak is betaláltak, ezt követően felváltva estek a gólok, azonban 2-3-as állásnál a kapusoké lett a főszerep, mindkét oldalon bravúrokkal mentettek a hálóőrök. A norvégok kemény védekezéssel próbálták állni a debreceniek támadásait, aminek kiállítás lett a vége, és hosszú gólcsendet követően Vámos Petra ismét kétgólosra növelte az előnyt (2-4), sőt a 10. percre három volt közte. A Vipers nem talált rést a debreceni falon, ha mégis, akkor Bartulovics brillírozott. Jött is a hazai időkérés a 14. percben 3-6-os állásnál. A szünet után feljöttek egy gólra a hazaiak, de Nagy Nina tett róla, hogy visszaálljon a “rend”. Szinte hihetetlen volt, de a négygólos előnyért támadott a Loki a 20. percben, ami egy hetes értékesítésével sikerült is (7-11). A Vipers támadásai nem voltak túlságosan átütő erejüek, plusz a debreceni lányok 200%-on pörögtek. Ami az egyik oldalon nem jött be, az a másikon igen, azaz amíg a norvégok a beállóst erőltették passzokkal, nem voltak sikeresek, nem úgy a másik oldalon. A 27. percben 9-13-nál Szilágyi mester is kikérte az első idejét, hiszen az ötgólos előnyért támadhatott a Loki. A rövid megbeszélés után Töpfner révén ez sikerült is, és kisebb szerencsével a hat is meg lehetett volna közte, de kimaradt az újabb lehetőség. A félidő vége előtt kevéssel jött az első debreceni kiállítás, de a sípszó előtt ez még nem látszott meg, hiszen Bartulovics biztosan védte a kaput (10-15).
A második játékrész talán még nehezebbnek tűnt, mint az első. Öt góllal ment a Loki, ami összesítésben négyet jelentett, egyre nagyobb volt a tét. Minusz egy emberrel kezdtünk, ami gyorsan kettős emberhátrányba fordult. Szabó Nina ugyan szerzett egy gólt, a Vipers viszont kettőt (12-16). Vámos Petra is betalált emberhátrányban és még egy kiállítást is kiharcolt a góllal. Emberelőnyben is ment a góllövés, a 34. percben 13-18 volt az eredményjelzőn. A hazai reményeket Lunde védései és Abbingh lövései tartották életben, de utóbbi hetesét Bartulovics fogta, Grosch és Abbingh is szerezett 1-1 gólt, Lunde és Bartulovics is védett nagyokat, így a 41. percben 16-20 volt ide. Ennél a pontnál megtorpantak a Lokis lányok, több technikai hiba is jellemzte a játékukat, de szerencsére a hazaiak sem voltak a helyzet magaslatán. A 45. percben jött is az időkérés a DVSC részéről. Jót tett a pauza a lányoknak, mert több, mint 5 perc után zörgött újra a hazai háló, de a Vipers most megállíthatatlan volt, két gólra csökkentették a hátrányukat (19-21). Az eddig alvó Vjahirjeva is felébredt, egy gólra csökkent as DVSC előnye, szükséges is volt az újabb időkérés a piros-fehéreknél. Ez sem állította meg a norvégokat, a 48. percben egyenlítettek (21-21). Egy debreceni büntető ismét eőnybe hozta a lányokat, de gyorsan jött a válasz is. A mérkőzésen először az 50. percben hetesből a vezetést is megszerezte a Vipers, amit Grosch egyenlített ki (23-23). Töpfner negyedik hétmétereséből ismét nálunk volt az előny nyolc perccel a vége előtt, de egy perccel később újra a Vipers vezetett. Négy perc sem volt hátra 25-25-nél Vjahirjeva megszerezte 10. gólját is, de Jovovics gyorsan válaszolt (26-26). Az 58. percben egy hosszúra nyúlt támadás végén Füzi-Tóvizi góljával visszavette a DVSC a vezetést (26-27), majd 40 másodperccel a vége előtt Gabriel védését követően megszerezete a labdát a Loki, de oldalhálót lőttek a lányok. Hazai időkérés következett, majd Abbingh belőtte a helyzetet, egyenlített a Vipers és összesítésben 56-55-ös, egygólos különbséggel továbbjutott. A DVSC Schaeffler mindent megtett a siker érdekében, de ez most nem volt elég.
Vipers Kristiansand – DVSC Schaeffler 27-27 (10-15)
Összesítésben: 56-55, a norvég csapat lesz a Győr ellenfele a legjobb nyolcban.