
A Honvéd kérésére, a 26. fordulóból előrehozták a mérkőzést. A fővárosiak magabiztosan vezetik a bajnokságot és nagy esélyük van a végső győzelemre. A két csapat eddig háromszor mérkőzött meg egymással a bajnokságban, mindháromszor a Honvéd került ki győztesen. Most viszont fordult a kocka, Sándor Csaba együttese sikeresen vívta meg a mai találkozót.
A mérkőzést a Honvéd kezdte jobban, magukhoz ragadták a játék irányítását, főleg széleken próbálták megbontani a debreceni védelmet, ez időnként sikerült is nekik, de nagyszerűen segítették ki egymást játékosaink, így komolyabb helyzetbe nem kerültek a vendégek.
A szünet után viszont megváltozott a játék képe, csapatunk lett a kezdeményezőbb és a játékrész elején sikerült betalálni a vendégek kapujába. Egy baloldali támadás végén a visszagurított labda Szutor elé került, aki állítgatás nélkül kilőtte a jobb felső sarkot. Voltak még debreceni lehetőségek, de az eredmény már nem változott.
Csapatunk nagyszerűen küzdött, Kusnyírék mindent megtettek a győzelemért, a helyzetek alapján megérdemelten nyerték meg a találkozót.
DVSC-DLA – Honvéd MFA: 1:0 (0:0)
DVSC-DLA: Kovács, Bárány, Krajcsó (Dobi 46’), Mezei (Lakatos 70’), Szutor, Nikitscher, Bencze (Soltész 63’), Molnár, Kusnyír, Újvárosi, Kóródi (Gálfi 87’)
Edző: Sándor Csaba
Gólszerző: Szutor 47’

Sándor Csaba: Nagyon nehéz és küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, boldogok vagyunk, hogy a bajnoki cím várományosát sikerült legyőznünk. Két ellentétes félidőt játszottunk, az első 45 percben a Honvéd dominált, többször megbontották a védelmünket, de mindig volt, aki tudott tisztázni. A második játékrészben szerkezetet váltottunk, ettől támadójátékunk feljavult, sikerült megszereznünk a vezetést, de volt még 2-3 komolyabb lehetőségünk. Le a kalappal a játékosok teljesítménye előtt, nagy akarattal és alázattal játszottak. Gratulálok a csapat minden tagjának.




