Büntetőpárbajban marad alul a Loki a kupában

Dorogon lépett pályára Magyar Kupa mérkőzésen a DVSC. Az első félidőbeli hátrányát kiegyenlítette szünet után Herczeg András csapata, de sem a rendes játékidő, sem a 2×15 perces hosszabbítás nem hozott döntést. A tizenegyes rúgásokat viszont a hazaiak nyerték, miután Trujic gyenge lövését megfogta a hazaiak kapusa.

0

dorog_magyarkupa_trujic_720-300x185 Büntetőpárbajban marad alul a Loki a kupában

Eredetileg múlt hét szerdára volt kiírva a találkozó, de akkor a játékvezetők a pályát nem találták játékra alkalmasnak. A körülményekhez képest nagyjából sikerült rendbe tenni a játékteret, bár ideálisnak közel sem lehetett nevezni, így már semmi sem akadályozta, hogy megrendezzék a mérkőzést.

Az első 15-20 percben kiegyenlített volt a játék, komoly helyzetet nem lehetett feljegyezni, bár ebben a periódusban inkább a Loki előtt adódtak lehetőségek. A játékrész második felében többet birtokolta a labdát a Debrecen, de az első igazán veszélyes helyzetre a 40. percig kellett várni. Bereczki átadása után Adeniji az ötösről próbálta ellőni a labdát a kapus mellett, a dorogi hálóőr azonban lábbal szögletre mentett. A sarokrúgás után Barna is betalálhatott volna, de hat méterről a kapu fölé emelt. Az utolsó percben a dorogi védő röviden adta haza a labdát, amit Kundrák próbált megszerezni, de a kapus az utolsó pillanatban menteni tudott. A lefújás előtt váratlanul megszerezte a vezetést a házigazda: a Dorog 17-es játékosa lövésre szánta el magát a debreceni kaputól 25 méterre, a megpattanó labda Csillag elé került, aki kihasználta az adódó lehetőséget (1:0).

A második félidőben nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a Loki, próbálták nyomás alatt tartani ellenfelüket. A Dorog kontrákból próbált veszélyeztetni, de nem jutottal el Koicky kapujáig. Herczeg András az 57. percben változtatott, Bereczki és Adeniji helyett Vargát és Garbát küldte pályára.  Többször is egyenlíthetett volna a piros-fehér alakulat, Trujic, Garba és Varga előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. A 67. percben ismét cserére szánta el magát a debreceni szakvezető, Kusnyírt Pintér váltotta. Az egyenlítő találatra a 87. percig kellett várni, egy bedobás után Garba futotta le védőjét, a nigériai támadó centerezésre érkező Kinyik pedig nem hibázott (1:1). A rendes játékidőben újabb gól már nem született, így túlórázni kényszerültek a csapatok.

Az extra játékidőben több alkalommal is eldönthették volna Vargáék a továbbjutást, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani. A 2×15 percben sem jutott dűlőre a két gárda, bár a 119. percben Garba előtt adódott egy nagy helyzet, de a 16-os előtt a hazaiak védője lerántotta, ezt a megmozdulását a játékvezető piros lappal jutalmazta.  Kezdődhetett a büntetőpárbaj, ebben a Dorog bizonyult jobbnak, mind az öt tizenegyest értékesítette, míg debreceni oldalon Trujic hibázott, ezzel eldőlt a továbbjutás kérdése.

Magyar Kupa 8. forduló

Dorog – DVSC: 1:1 (1:0) büntetőkkel 5:4

DVSC: Kosicky – Kuti, Kinyik, Pávkovics, Barna – Bereczki (Varga 57’), Csősz, Kusnyír (Pintér 67’), Kundrák – Adeniji (Garba 57’), Trujic

Gólszerző: Kinyik 87’