„Büszkék lehetnek a városukra” – a kosárfieszta főszereplői értékeltek

Másfél héten keresztül pattogott a kosárlabda a Kossuth téri Nagytemplom előtt, ahol ezúttal is tiszteletét tette a 3x3-as szakág krémje, a szervezők pedig rendkívül sikeres rendezvényt zártak. Lapunk megszólaltatta a főszereplőket, akik egytől egyig elégedetten nyilatkoztak a debreceni kosárfiesztáról.

0

kosár-300x197 „Büszkék lehetnek a városukra” – a kosárfieszta főszereplői értékeltekFotó: Égerházi Péter

Noha számos nehezítő körülménnyel kellett megküzdeniük a szervezőknek, végül tovább folytatódott a hagyomány, s idén is Debrecenbe látogattak a világ legjobb 3×3-as kosárlabdázói, hogy a Kossuth tér előtt felállított miniarénában összemérjék erejüket. Idén ráadásul a fiatalok fesztiválja mellett három Masters-tornára is sor került a cívisvárosban, előbb Debrecen, majd hazánk, végül Európa nagydíjáért küzdöttek a kiváló kosárlabdázók. A helyiek már jól tudják, hogy a hajdúsági megyeszékhellyel nem nehéz szerelembe esni, s szerencsére a világklasszis vendégek is egytől egyik el voltak ragadtatva a debreceni látványosságoktól, valamint a szurkolók egyedülálló biztatásától.

„Debrecenben otthon van a 3×3-as kosárlabda, csodálatos érzés ilyen kulisszák között játszani, büszkék lehetnek a városukra – fogalmazott az ezüstérmes Sakiai Gulbele legjobbja, a litván Aurelijus Pukelis, aki a csapata teljesítményére is kitért. – Az első két tornán nem úgy jött ki a lépés, ahogyan szerettük volna, de a harmadik alkalommal már egészen a döntőig meneteltünk, mert dolgozott bennünk a revansvágy, szerettük volna megmutatni, hogy a korábbi eredményeinknél jóval többre vagyunk képesek. Ilyen szurkolótábor előtt egyszerűen nem lehet rosszul teljesíteni, nekünk pedig extra motivációt jelentett, hogy Litvániából is érkeztek fanatikusok.”

Pukeliséknél csupán a szerb Liman csapata lehetett boldogabb, amely a három Mastersből kettőt megnyert a Kossuth téren, az újvidéki srácok szemet gyönyörködtető játékkal szolgálták ki a nagyérdeműt.

„Mindig nagy örömmel térünk vissza Debrecenbe, hiszen jól érezzük magunkat, a szervezők pedig lesik minden kívánságunkat, így nekünk csupán a kosárlabdára kell koncentrálnunk – hangsúlyozta a Europe Masters legértékesebb játékosa, a Limant erősítő Stefan Kojics, aki az eredményhirdetést követően adott exluzív interjút a Debreceni Sportéletnek. – Büszkék vagyunk rá, hogy a debreceni tornákon rendre sikeresen szereplünk, ezúttal az edzőnk hiányában is remek teljesítményt nyújtottunk, csapatmunkával múltuk felül a riválisainkat. A szorított időbeosztás és a járványügyi intézkedések miatt ezúttal nem jutott túl sok időnk a városnézésre, de az elmúlt években már sikerült bejárnom Debrecent, s lenyűgözött, amit láttam. Nem mehetek el szó nélkül a közönség mellett sem, remek érzés ilyen atmoszférában kosárlabdázni.”

A járványügyi helyzet fokozott rugalmasságot követelt a szervezőktől, ám a rutinos csapat jól állta a sarat, a visszajelzések alapján pedig elégedetten távozhattak Debrecenből a résztvevők.

„Ezúton is szeretnék gratulálni a kollégáimnak, hiszen évről évre nagyszerűbb munkát végeznek, szerencsére ismét sikerült felülmúlni a korábbi tornák színvonalát kezdte Becsky István, a Szervezőbizottság elnöke. – Sokáig az sem volt biztos, hogy megrendezhetjük a tornát, így a legfontosabb teendőkről is csupán feltételes módban tudtunk beszélni, de végül minden akadály elhárult előlünk, így az utolsó két hétben nem sok időnk volt a pihenésre. A legfontosabb ezúttal az elővigyázatosság volt, két negatív tesztet végeztettünk el a külföldről érkező sportolókkal, s a szurkolókra egészségére is fokozottan ügyeltünk. Nagyon várták már a csapatok a tornát, hiszen több hónapos kihagyás után léphettek ismét pályára, s rendkívül színvonalas mérkőzésekkel hálálták meg a közönség biztatását. A magyar fiatalok számára óriási élményt jelentett, hogy hazai környezetben mérhették össze tudásukat a legjobbakkal, s nem vallottak szégyent, kihozták magukból a maximumot.”

P.G.