Cél, a harmadik hely megtartása

Herczeg András nehéz mérkőzésre számít a Balmazújváros ellen.

0

                                herczeg04_nagy-300x185 Cél, a harmadik hely megtartásaFotó:dvsc.hu

Az utolsó helyen álló Balmazújvároshoz látogat a DVSC a hétvégi fordulóban. Nem lesz könnyű mérkőzés, a vendéglátóknak még van esélyük kiharcolni a bennmaradást és mindent meg fognak tenni azért, hogy előrébb lépjenek a veszélyzónából. A Loki számára is nagy a tét, vezetőedzőnk elmondta, szeretnék megtartani a harmadik helyet.

-Nagyon küzdelmes, kiélezett mérkőzésre számítok, mindkét csapat számára komoly téttel bír a találkozó, mindkét félnek meg van a maga motivációja. Ugyan azt mondom, mint a Diósgyőr elleni mérkőzés előtt, döntő lesz, mentálisan melyik gárda lesz erősebb. Az Újváros egységes, szervezett csapat, jó játékosokkal rendelkeznek, mindenki ellen szoros mérkőzést játszottak. Fontos, hogy fegyelmezetten játszunk ellenük, nem szabad, hogy azok a hibák, amik a DVTK elleni utolsó félórájában elkövettünk, megismétlődjenek. Higgadtnak, koncentráltnak kell lennünk a 90 perc során, lényeges, hogy esetleges labdavesztések után minél hamarabb visszazárjunk. Jó lenne itthon tartani a három pontot és megtartani harmadik helyünket – fogalmazott a DVSC trénere.