Fotó: dvsc.hu
Augusztus végén jelent meg a hír, miszerint a DVSC négy saját nevelésű játékossal profi szerződést kötött. Ezen fiatalok egyike a 17 éves középpályás, Cibla Flórián, aki már öt éve tanulja a labdarúgást a pallagi akadémián. A kárpátaljai magyar családból származó tehetség négyévesen ismerkedett a labdarúgás alapjaival, majd egy tarpai kitérő után 2017-ben került a DVSC Labdarúgó Akadémiához. Végigjárva a „szamárlétrát”, a felkészülést nyáron már az NB III-as csapattal kezdte el, de egy sérülés miatt bajnoki mérkőzésen még nem léphetett pályára.
„Minden gyermek, aki elkezd focizni arról álmodozik, hogy egyszer profi játékosként futhat ki a pályára bajnoki mérkőzésen. Nekem ez megadatott, igaz, még nem az első csapatnál, de bízom abban, majd ennak is eljön az ideje. Jó érzéssel tölt el, hogy a DVSC vezetői bíznak bennem, és ilyen fiatalon már profi szerződést írhattam alá. Ez megerősít abban, hogy jó úton járok, de utamnak még csak egy kis részét tettem meg. Szeretném meghálálni a bizalmat, ezt pedig úgy tehetem meg, hogy minden nap becsületesen dolgozok. Pályafutásomban nagy változás állt be nyáron, ugyanis a felkészülést már a fiókcsapattal kezdhettem el. Sajnos sérülés miatt bajnoki mérkőzésen még nem léphettem pályára, csak az oldalvonalon kívülről szurkolhattam társaimnak. Ezt nehezen viselem, de gyógyír a sebemre, hogy jól szerepel a csapat a bajnokságban. Sokan gondolták, hogy ilyen fiatal kerettel a esélyünk se lesz bennmaradi, de a fiúk rácáfoltak a kétkedőkre. Hét forduló ment le az idei sorozatból és a középmezőnyben vagyunk. Igaz, hogy a mezőny legfiatalabb átlagéletkorú csapata a miénk, de nagy bennünk a bizonyítási vágy, a győzni akarás, egységesek vagyunk, mindent megteszünk a sikerért. Remélhetőleg hamarosan már én is ott lehetek a pályán, és jó teljesítménnyel segíthetem a csapatot. Ahogy említettem az utam elején járok, a következő állomás nem is lehet más, mint felkerülni a DVSC első csapatába. De ezt nem adják ingyen, azért, hogy egyszer a Nagyerdei Stadionban a Loki címeres mezében léphessek pályára, nap mint nap bizonyítanom kell. Most sorolhatnám erényeimet, de nem teszem, mivel tudom, minden téren van még hová fejlődnöm. A munkában hiszek, annak pedig mindig beérik a gyümölcse. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjem szüleimnek azt a sok áldozatot, amit azért hoztak, hogy én focizhassak, illetve edzőimnek is köszönettel tartozok, nélkülük most nem tartanék itt” – fogalmazott Cibla Flórián.
KZT




