Honnan jött az ötlet, hogy versenyt rendezzetek?

A párom, Reszegi Sanyi (Creoss-Sport tulaldonosa) már öt éve tart Cross-Sport edzéseket, több mint két éve már a saját termünkben. Az öt év alatt sok sportolót kineveltünk, ebből adódott, hogy versenyeken is el tudtunk indulni. Mivel Debrecenben még ilyet nem nagyon rendeztek, Sanyit is többször megkeresték, úgy gondoltuk, láttunk már elég versenyt, megrendezzük a sajátunkat.

Miről is szól a Cross-Sport?

Ez egy összetett sportág, 50%-a olimpiai súlyemelő, erőemelő, másik fele pedig hagyományos torna és gimnasztikai gyakorlatokból áll, ezek variációjából tevődik össze a Cross-Sport. Fontos szerepe van benne az erőnek, technikának. Ezzel a mozgásformával ugyanis nem csak a fizikai kondíció válik tökéletessé, de mentálisan is erősödni lehet. A test állandó és különböző terheléseknek van kitéve.

Cross-Sport-Games2 Cross-Sport, mint versenyHogy zajlik egy ilyen verseny?

Van egy nagy tornakeret, ami a pályának a központi eleme, ezen különböző gyakorlatokat kell elvégezni (kötélmászás, húzódzkodás, tolódzkodás), ezek mellett vannak súlyemelő gyakorlatok (fölvétel, beleguggolásos fölvétel, kinyomás, láblökéses nyomás, harangsúllyos gyakorlatok), valamint dobozra felugrás, felülés, medicinlabda dobás. Egyszerre 16 versenyző lesz a pályán, van amit időre, van amit darabszámra kell teljesíteni, de az egészre egy megadott időkorlát lesz megadva.  A gyakorlatok végrehajtását 16 bíró fogja felügyelni.

Országos versenyként van meghirdetve, külföldi résztvevő lesz?

Eredetileg nemzetközi versenyt terveztünk, így is hirdettük meg, sajnos külföldről nem volt jelentkezés.

Hány induló lesz a versenyen?

A létszám limitált, 80 fő, ez 2×10 csapat, ami két kategóriát jelent, lesz fiúcsapat és vegyes csapat (2 lány, 2 fiú). Örömteli, hogy jóval többen jelentkeztek, így előzetes kvalifikáción dőlt el, kik vehetnek részt a szombati versenyen.

Milyen díjakért versenghetnek a csapatok?

Pénzdíjazásban részesülnek a dobogósok, a 3. 80.000, a 2. 120.000, míg a győztesek 160.000 forintot nyernek. De minden induló csapat már a regisztrációnál kap egy alapcsomagot, amiben a támogatók által felajánlott ajándékok lesznek. Természetesen lesznek kupák, érmek, oklevelek is. Fontos szempont volt a szervezésnél, hogy akik nem nyernek, azok is komfortosan érezzék magukat és legközelebb is eljöjjenek.

Akkor ez nem csupán egy verseny, hanem közösségi rendezvény is?

A Cross-Sport alapvető jellege a csapatépítés és ez nem csak a versenyekre, hanem az edzésekre is jellemző. Magyarországon mindenki ezt a szempontot követi, mert ez a sport nagyon jó közösségeket tud összekovácsolni. Ez nem szimplán egy konditermi edzés, ahol egyedül végzik a gyakorlatokat, itt gyakran csapatban, párban, kell ezeket elvégezni. Amit a való életben az internet elvesz, azt itt valamennyire mindenki visszakapja. A verseny is arról szól, hogy mindenki jól érezze magát, természetesen ettől nagyon kemény küzdelmek lesznek.

Pontosan hol lesz és hány órakor kezdődik?

A G4 Fitness kézilabdacsarnokában lesz, a Gizella utca 4 szám alatt, reggel 7-kor már kezdődik a regisztráció, majd ünnepélyes megnyitó következik, Barcsa Lajos alpolgármester, Reszegi Sándor tulajdonos és főszervező, valamint a támogatóink részvételével. Maga a verseny 9-kor kezdődik. Körülbelül este hétre tervezzük az eredményhirdetést.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes. Lesz büfé, lacipecsenye, így akik megéheznek, nem kell ezért hazamenniük.