Fotó: deac.hu
Nem szeppentek meg a debreceniek a bajnokesélyes csarnokában, ezt támasztja alá, hogy az elején 5:1-re is vezettek. Ezt követően is főleg az egyetemisták álltak jobban, az első játékrész derekán Kun Benedek jó blokkjával 9:12-re módosult az eredmény. Nem sokkal később Boldizsár Péter pontjával először a hazaiaknál volt a fór (15:14). A folytatásban sem alakult ki nagyobb különbség, a kiegyenlített hajrá végén a kaposváriak ünnepelhettek (25:22).
A második szett alakult a legsimábban. 4:4 után egy 4:0-s sorozattal lógtak meg a somogyiak, majd Magyar ászát követően 17:9 szerepelt a kijelzőn. Innen még felzárkóztak a Fodor-tanítványok négyre (17:13), de a hátralévő időben a kaposváriak domináltak (25:15).
A harmadik periódusban a DEAC számára kedvező fordulat jött. Pavliuk semlegesítése feladta a leckét a Kaposvárnak, az ukrán játékos vezérletével öles léptekkel haladtak a szépítés felé. Újabb szoros végjátékot láthattak a nézők, ám ezúttal a kritikus pillanatokban a hajdúságiak összpontosítottak jobban, ennek hála folytatódhatott a mérkőzés (22:25).
A negyedik játszmában főleg a fekete-fehéreknek kellett futniuk az eredmény után, Yang sáncával 14:9-re módosult az állás, Fodor Antal időkéréssel próbált változtatni a meccs menetén. A rövid kupaktanácsot követően is küzdöttek becsülettel, ennek ellenére nem jött össze a felzárkózás. A találkozót Boldizsár Péter zárta le (25:20). Pavliuk lett a legeredményesebb röplabdázónk ma 21 egységgel, Lescay pedig 14 pontot jegyzett.
Férfi röplabda Extraliga
Fino Kaposvár – DEAC 3:1 (25:22, 25:15, 22:25, 25:20)




