
Különlegesnek ígérkezett a női futsal NB I vasárnap esti csúcsrangadója az Astra és a DEAC együttesei között, hiszen egy esetleges győzelemmel utóbbi megelőzhette volna előbbit a tabellán, ami egyben a listavezető pozíciót is jelentette volna. Az egyetemisták klasszisának, Krascsenics Csillának ráadásul minden bizonnyal erős érzelmi töltettel is bírt a találkozó, hiszen a túloldalon testvére, Petra erősítette az Astra sorait. A visszavágás reményében érkeztek Üllőre a debreceni lányok, az első körben ugyanis könnyed győzelemmel távozott a DESOK-ból a listavezető, s ezúttal sem tűnt könnyű feladatnak a jó erőkből álló, nagypályás bajnokságban is érdekelt rivális megállítása.
Jobban kezdtek a hazaiak, akik domináltak az első félidőben, veszélyesebben játszottak, és több nagy helyzetet is elhibáztak. Természetesen Torma Lilla sem maradt adós a védésekkel, a debreceniek hálóőre bravúrt bravúrra halmozott, s Varga valamint Ganczer lövését is látványos mozdulattal tolta szögletre. A DEAC előtt elsősorban gyors ellentámadásokból adódtak lehetőségek, melyek közül egyet ki is használtak a mieink, Krascsenics Csilla éles szögből leadott lövése után a kapufáról épp az érkező Nagy Anikó elé pattant a labda, aki közelről az üres kapuba passzolt. A játékrész hajrájában még adódott néhány lehetőség az Astra előtt, de Torma lehúzta a rolót, így egygólos debreceni vezetésnél fordultak a felek.
Szünet után kiegyenlített játék zajlott a pályán, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de újabb gólt a DEAC szerzett. A 24. percben jártunk, amikor Krascsenics szerzett labdát a felezővonalnál, majd a hatosig vezetve a játékszert Üvegeshez passzolt, aki higgadtan a rövidbe bombázott. A második találat kissé megfogta az Astrát, amely egyre többet hibázott támadásban, a DEAC pedig jó százalékkal értékesítette helyzeteit. Tíz perccel a vége előtt ugyanis már hárommal vezettek a mieink, miután egy szép kényszerítőzés után Horváth Viktória gurított a kapuba, amivel a lényegi kérdések eldőltek, az Astra lélekben talán kezdte feladni a mérkőzést. A hajrára még jutott egy gyors gólváltás, de a különbség nem változott, 4–1-es győzelmével átvette a vezetést a tabellán a DEAC női futsalcsapata.
Szép volt, lányok!
Női futsal NB I, 9. forduló
Astra HFC Üllő – DEAC 1–4 (0–1)
DEAC: Torma – Tóth N., Krascsenics, Üveges, Horváth V.
Csere: Fekete, Pócsik, André, Nagy A., Czégény, Fülöp
Gólszerzők: Kota 36’, ill. Nagy A. 13’, Üveges 24’, Horváth V. 30’, Fülöp 36’
P.G.




