Czvitkovics Péter: „teltház előtt nem tudtunk elfáradni”

Háromévesen látott először labdarúgó-mérkőzést, nem sokkal később pedig már a Videoton serdülőcsapatában termelte a gólokat. A négyszeres bajnok Czvitkovics Péter az MTK-nál vált profi játékossá, pályafutása csúcsának mégis a Debrecenben eltöltött öt évet tartja, amikor többek között a Fiorentina kapujába is betalált. A kétezres évek egyik legjobb magyar játékosát a legszebb emlékeiről, jövőbeli terveiről és kisfiáról is kérdeztük.

0

unnamed-2-300x175 Czvitkovics Péter: „teltház előtt nem tudtunk elfáradni”

Székesfehérváron születtél és nevelkedtél, a szurkolók többségének mégis az MTK és a Debrecen jut eszébe a neved hallatán, a két klub színeiben több, mint kétszázötven élvonalbeli bajnokin léptél pályára…

Sokan nem is tudják, hogy tizennégy éves koromig a Videotonban futballoztam, onnan kerültem az MTK-hoz, ahol a profi pályafutásom kezdődött. A fővárosi kék-fehérek színeiben több, mint tíz esztendőt töltöttem, s szép emlékeim kötődnek a klubhoz, hiszen két bajnoki aranyérmet is ünnepelhettünk. Ennek ellenére voltak hullámzó időszakok, többször is megfordult a fejemben, hogy váltani szeretnék, s végül 2007-ben igazoltam Debrecenbe. A korszak legjobb magyar csapata keresett, így nem volt kérdés, hogy elfogadom a vezetők ajánlatát.

A fővárosban eltöltött évek után mekkora váltást jelentett, hogy a cívisvárosba költöztél?

Nem okozott különösebb nehézséget, hamar megszoktam a vidéki életet, hiszen egy emberléptékű, élhető városba kerültem. A szurkolókkal nem volt könnyű elfogadtatnom magam, ami érthető is, hiszen a legnagyobb riválistól érkeztem Debrecenbe. Az első évemben nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, de idővel elkaptam a fonalat, és a csapattársakkal is megtaláltuk a közös hangot. Sándor Tamásra példaképként tekintettem, s a klub filozófiája is rendkívül szimpatikus volt, így a kezdeti nehézségek után otthonra leltem Debrecenben.

A legendás Oláh Gábor utcai Stadion lelátói rendre megteltek, közönségkedvencek voltatok a városban. Milyen érzés volt ekkora szurkolótábor előtt pályára lépni? 

Nagyon sokat adott hozzá a teljesítményünkhöz a fanatikusok biztatása, egyszerűen nem tudtunk elfáradni, kilencven percen keresztül a maximumot nyújtottunk. Teltház előtt játszani minden sportágban az egyik legnagyobb motiváló erő, így nem kellett senkit lelkesíteni a hazai mérkőzések előtt. Amikor 2010 májusában a Videoton elleni csúcsrangadón 3-2-es győzelmet arattunk, fontos pillanatban tudtam betalálni, s valósággal felrobbant a stadion a szurkolók ünneplésétől.

Mondhatjuk, hogy pályafutásod csúcsa volt a DVSC színeiben eltöltött időszak?

Ezt bátran kijelenthetem, hiszen mindent elértünk, ami klubszinten lehetséges: két bajnoki címet ünnepelhettünk, háromszor emelhettük magasba a Magyar Kupa győztesének járó serleget, és bejutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Középpályásként maximálisan kibontakozhattam, hiszen támadó jellegű futballt játszottunk, sok időt töltöttünk az ellenfél térfelén. A Fiorentinának lőtt gólom már csak hab volt a tortán, életem legszebb élményei közé sorolnám azt a pillanatot.

Játékosként később megfordultál Belgiumban, majd a többek között a Vasasnál és a Budaörsnél is, jelenleg pedig a III. Kerületi TVE pályaedzője vagy. Maradt benned hiányérzet a pályafutásoddal kapcsolatban?

Több olyan tényező is volt az életem során, ami másképp is alakulhatott volna, de nem szeretnék ezen keseregni, inkább igyekszem mindig előre tekinteni. Harmincéves korom óta tudatosan készülök az edzői pályára, immár „A” licenccel rendelkezem, s a Belgiumban megszerzett tapasztalatokból is sokat tudok kamatoztatni az oldalvonal mellett. Nem tudok elszakadni a labdarúgástól, edzőként képzelem el a jövőmet, szeretnék egyszer egy élvonalbeli csapatot trenírozni.

Az utánpótlásban sok gyerekkel foglalkozol, nemrégiben pedig édesapa lettél, gyermeked tizenhat hónapos. Futballista lesz belőle?

Nem szeretnénk erőltetni a labdarúgást, de azért tíz labda van a lakásban, ha éppen kedve támad focizni… A viccet félretéve, most kezdett járni a csöppség, minden mozdulatát csodálattal figyeljük, hiszen nagy örömmel és büszkeséggel tölt el az apaság.