
Fotó: Golden Bulls Darts/Facebook
A Dreher steel egyéni nemzeti bajnokság 2022-es első fordulójára január 29-én, szombaton Budapesten, az új Honvéd-vívócsarnokban került sor. A versenyre rekordlétszámú nevezés érkezett: a férfiaknál 265-en versenyeztek, a nőknél pedig 28-an vettek részt. A férfiaknál papírformát borítva, a szombathelyi Kámán Lehel lett a végső győztes, míg a női mezőny élén a címvédő Erdei Nóra végzett.
A sportág legrangosabb belföldi sorozatában két debreceni klub az Arany Bikák DSE, valamint a DEAC darts szakosztályának versenyzői is megmérettetik magukat. Az első fordulóban a debreceniek összességében jól szerepeltek, s még a kiemelt játékosokat is megszorongatták.
Az első körben Varga Dániel és Mező Balázs (DEAC) között rögtön egy házi rangadóra került sor, a csatából pedig az utóbbi játékos került ki győztesen, ám az azt követő párbajban már elvérzett.
Nagy Ábel (ABD) csak egy meccsig jutott, de Pazonyi Miklós (DEAC), Oláh Bence (DEAC), Holbach István (ABD), Kendi Péter (ABD) és Támcsu Tamás (ABD) sem fogott ki túl jó napot, mivel a 256 között búcsúztak a versenytől.
Érdekes érzések kerülgethették Andrew Alexandert (ABD), aki a 256 között a DEAC versenyzőjével, Pazonyi Balázzsal szemben maradt alul, de Bartalos Barnabás (ABD) a 128 között is hasonlóan járt (ott a DEAC-os Kovács Patrik volt a nyertes).
Pazonyi Balázs (DEAC), Vályi Attila (DEAC), Dzsunyák János (ABD), Orosz András (ABD) valamint Barta Zsolt (ABD) a legjobb 128 versenyző között végzett, de mindannyian játszottak szoros találkozókat. Goron Gergő (ABD) is ebben a szakaszban esett ki, de közben a lucky loser-versenyen a második helyet szerezte meg.
Aranyi Marcell (DEAC) a legjobb 64-ig menetelt, de ott épp a hazai mezőny jelenlegi legjobbjával találkozott, és bár nem járt sikerrel, biztosan sokat tanult a versenyen. Radványi Sándor (DEAC) remek körátlagokat produkált, de a verseny ugyanezen szakaszában már legyőzőre talált. Kovács Patrik (DEAC) is sokáig lehengerlő teljesítményt nyújtott, de a 64 között a 11. kiemelt játékostól 6–5-re kikapott. A többek között idén áprilisban világbajnokságra utazó Kádár László (ABD) magabiztos teljesítményt nyújtott, azonban ebben a szakaszban a 7. kiemelt ellenfelének több szerencséje volt.
Vonya Brody Attila (ABD) és Gál János (ABD) egymással nézett farkasszemet a 32 közé kerülésért, ahol végül Vonya az 5. kiemelt játékossal nem bírt. Szilágyi Ádám (ABD) kimondottan jó napot fogott ki, és a 32 között kis híján a Kádár Lászlót búcsúztató 7. kiemelt versenyzőt is meglepte, de az utolsó pillanatban, egy végletekig kiélezett csatában az esélyesebb fél jutott tovább.
Ami a női versenyzőket illeti, Incze Éva (DEAC) a 32 között simán, 5–1-re nyert, majd a legjobb 16 között a véghajrában maradt alul 6–5-re, Pop Noémi (ABD) pedig az első meccsen 5–3-ra kikapott ellenfelétől.

Fotó: DEAC Darts/Facebook
A csapatbajnokságra a következő napon, január 30-án is sor került. Az Arany Bikák Darts SE 4 csapattal vágott neki az idei szezonnak, egy alakulat az első osztályban, három pedig a harmadosztályban vitézkedhet. A debreceniek számára egész jól indult a nap, miután az élvonal tavalyi második helyezettje ellen 8-4-re is vezettek, de a kecskeméti csapat végül döntetlenre mentette a meccset. Ezután a Smile DC és a Pestújhely csapat ellen tisztesen helytálltak, mindkét esetben 9-7 arányú vereséget szenvedtek, majd a bajnoki címvédő szombathelyieket és a Győrt már nem tudták megszorongatni.
A harmadosztályban a DEAC otthonában a hazai csapat mellet az ABD „Aranycsapat”, a Mátraterenye II és a Hajdúszoboszló meccselt, ahol végül a csoportelső az ABD „Aranycsapat” lett.
Az ABD „All Stars” a Mátraterenye I., a Mező Darts és a Kolor A csapatát fogadta. A civisvárosi gárda mérlege ebben a csoportban két győzelem és egy vereség lett a nap végére. Ezen kívül ABD „Golden Bulls” és a DEAC II. párharca is izgalmas volt, a párharc végén az egyetemista alakulat örülhetett.
T.H.





