
Fotó: ABD
A Dreher Steel Nemzeti Egyéni Darts Bajnokság ötödik fordulójában, szombaton a debreceni Arany Bikák Darts SE-ből 14 versenyző mérettette meg magát.
A női mezőnyben Pop Noémi Angéla az első körben egy rendkívül szoros csatában maradt alul, míg a verseny ugyanezen periódusában egy kellemetlen rivális ellen Gálné Fejér Enikő is búcsúzott. Mészáros Edit bejutott a legjobb 16 közé, de ott a 2. kiemelt Erdei Nórával (PHNX) került össze és végül nem bírt ellenfelével.
A férfiaknál Nagy Ábel a legjobb 256 között, míg Orosz András, Nagy Zoltán, Serdült Ákos Szilveszter, Devits Ádám, Kalapos Árpád és Soltész István a legjobb 128 versenyző között esett ki. Gál János és Andrew Alexander már a verseny korai szakaszában „házi derbit vívott” egymással, melyből előbbi dartsos került ki győztesen, de a 64 között már ő is elvérzett. Dzsunyák János a legjobb 64-ig szépen menetelt, de ott már útját állta a 10. kiemelt Vida Mihály (HHD). Az Arany Bikák legeredményesebb játékosa Kendi Péter volt, hiszen a legjobb 32 közé jutott, ám a 12. kiemelt Major Nándor (KDK) már kifogott rajta.
T.H.





