DASE megye U14: A második félidőben sikerült fordítani

A megyei korosztályos bajnokság 5. fordulójában az agrár fiataljai a Tiszacsege legyőzésével megőrizték veretlenségüket.

0

DASE-Tiszacsegei-VSE-2020.10.03-1-300x225 DASE megye U14: A második félidőben sikerült fordítani

Az első félidőben akadozott a debreceni fiatalok játéka, kissé bátortalanul futballoztak. Próbálták ugyan felépíteni támadásaikat, de veszélytelenek voltak a tiszacsegei kapura. A 27. percben rosszul reagáltak egy kipattanó labdára, a vendégek ezt kihasználva, egy távoli lövésből megszerezték a vezetést.

A szünetet követően, fejavult a fekete-fehérek játéka, egyre lendületesebben futballoztak, melynek eredményeképp Sámi jól eltalált lövésével sikerült egyenlíteni. A hazaiak egyre bátrabban támadtak, de hátul túlságosan is kinyíltak, ezt kihasználva egy előrevágott labdát egy az egyben vezetett az ellenfél támadója a kapusra és értékesítette a helyzetét. Nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az agráros fiatalok, az 52. percben egy szögletből érkező beadásra Lakatos érkezett középen és a hálóba fejelte a labdát. A 60. minutumban ismét sarokrúgást végezhetett el a DASE, Lakatos újra jó ütemben érkezett és megszerezte a győzelmet jelentő találatot.

Szép volt srácok!

DASE – Tiszacsege: 3:2 (0:1)

DASE: Tóth D., Hajdu, Szabó G., Sámi, Balogh N., Tömöri, Bessenyei, Miskolci, Lakatos

Cserék: Magyar, Balmaz, Pelyvás-Ferenczik, Péter, Szabó Z., Szabó N., Komádi

Edző: Takács Tamás

Gólszerzők: Sámi 46’, Lakatos 52’, 60’

Takács Tamás: Kissé megilletődve kezdtük a mérkőzést, amit nem értettem, mert voltak szép megoldásaink. Távoli lövésekkel kísérleteztünk, szélen próbáltuk megbontani ellenfelünk védelmét, de komoly helyzetet nem sikerült kialakítanunk. Sajnos mi kerültünk hátrányba, miután egyéni hibánkat kihasználta a Tiszacsege. A második félidőben már bátrabban futballoztunk, ennek eredménye, hogy sikerült egyenlítenünk. Egy védekezési hibából újból hátrányba kerültünk, de nagy erőket mozgósítottunk, hogy fordítani tudjuk. Két sarokrúgást követően sikerült betalálnunk, és megnyerni a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, nagy örömöt szereztek ezzel a győzelemmel. Szép volt fiúk, hajrá DASE!

KZT