Alig múlt 14 éves Hornyák Dóra, amikor 2006. szeptember 16-án, a Vasas elleni hazai bajnokin először került pályára NB I-es meccsen. A debütálás emlékezetesre sikerült, hiszen Dodó – még gyerekként – rögtön az első felnőtt meccsén gólt szerzett.
Az első időszakában összesen 112 meccset játszott piros-fehérben, tagja volt a BL-ben szereplő csapatnak, majd 2011-ben elhagyta nevelőegyesületét. Játszott Veszprémben, Győrben kétszer emelhette magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát, majd Vác érintésével került a Fradihoz.
2019 nyarán született meg kisfia, Bendegúz, ezt követően, 2020-ban tért vissza nevelőegyesületéhez. A 2021/22-es szezon kezdete óta ő a DVSC csapatkapitánya. Az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában is szerepelt az együttessel.
Hornyák Dóra ezidáig 259 tétmérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben, ezeken összesen 443 gólt lőtt. Bár a csapatkapitányra elsősorban védekezésben számít Szilágyi Zoltán vezetőedző, újabban a gólszerzésből is aktívan kiveszi a részét. A legutóbbi bajnokin, az MTK ellen ő lőtte a hétmétereseket, méghozzá hibátlanul, hiszen öt próbálkozásból ötször talált be.
-Nagyon örülök neki, hogy még egy évig a csapat tagja lehetek. Mondanom sem kell, mennyit jelent nekem a DVSC. Ezer szállal kötődöm a városhoz, a klubhoz, rengeteg szép emlékem van innen és nagyon szeretem a csapatot is. Komoly céljaink vannak a következő szezonra vonatkozóan. Természetesen megpróbálok mindent megtenni azért, hogy elérjük ezeket. Védekezésben biztosan tudok még segíteni, de ha arra van szükség, a heteseket is elvállalom – mondta Dodó a hosszabbítás kapcsán.
Hornyák Dóra jövő nyárig játékosként segíti a DVSC-t, utána pedig a klub alkalmazottjaként dolgozik majd tovább.