DASE U14: A második félidőben kiszakadt a gólzsák

Az agrár korosztályos együttese kiütéses győzelmet aratott a Püspökladány ellen.

0

lead_560w-9-300x225 DASE U14: A második félidőben kiszakadt a gólzsák

Benczik Zsolt tanítványai végig fölényben futballoztak, irányították a játékot, jobbára az történt a pályán, amit ők akartak. Már az első félidőben lezárhatták volna a mérkőzést, de hiába dolgoztak ki számtalan helyzetet, a befejezések pontatlanok voltak, csak két lehetőséget tudtak gólra váltani. Szünet után fölényük már eredményességgel is párosult, jól sáfárkodtak helyzeteikkel, tíz alkalommal vették be a Püspökladány kapuját.

Szép volt srácok!

DASE – Püspökladány: 12:0 (2:0)

DASE: Sándor, Kozma, Átányi, Botos, Palotai, Gáll, Terdik (Szabó 70’), Grecskó (Hermann 65’), Pál, Osztotics

Edző: Benczik Zsolt

Gólszerzők: Botos 8’, 58’, Pál 39’, Grecskó 46’, 62’, Kozma 57’, Hermann 66’, 68’, 74’, Szabó 73’, 79’, Gáll 75’,

Benczik Zsolt: Az első fordulóban nagyon megilletődötten játszottunk, ezen szerettünk volna változtatni. Végig szervezetten futballoztunk, irányítottuk a játékot. A srácok igyekeztek betartani a taktikai utasításokat, de a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk az első félidőben, de így is sikerült kétgólos előnnyel zárnunk a játékrészt. A második félidőre elfáradt ellenfelünk, sorban vezettük támadásainkat, már a helyzetkihasználással sem volt probléma. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, csak így tovább!