
Az Oros legyőzése után Mátészalkán is pontszerzés reményében lépett pályára Kozma László együttese. Az első percekben mintha az öltözőben maradtak volna még a srácok, ezt pedig kihasználták a hazaiak, nagyon korán megszerezték a vezetést. A bekapott gól jótékony hatással volt csapatunk játékára, lendületesen kezdtek futballozni a fiúk, viszont nem volt meg a kellő higgadtság a támadóharmadban, így nem jelentettek veszélyt a mátészalkai kapura. Szünet után támadóbb szellemben futballoztak, de hátul túlságosan kinyíltak, ami kedvezett a hazai kontrajátéknak. Hiába voltak jobbak mezőnyben ellenfelüknél, három labdavesztés utáni gyors támadás végén betalált a Mátészalka, kialakítva a 4:0-s végeredményt.
A mérkőzés krónikájához tartozik, a hazaiak a durva szabálytalanságoktól sem riadtak vissza, hogy megállítsák játékosainkat, amik felett szemet hunyt a játékvezető.
Mátészalka – DASE: 4:0 (1:0)
DASE: Tőzsér, Komáromi (Makula 46’), Markos, Szilágyi, Győri, Gönczör, Fülep, Marozsán (Csukodi 76’), Pató, Nagy P. (Babrik 76’), Danuti (Mlnár 54’)
Edző: Kozma László
Kozma László: Álmosan kezdtük a mérkőzést, már a harmadik percben vezetést szerzett a hazai csapat. A hirtelen jött pofon felébresztette a srácokat és feljavult a játékunk. Magabiztosan tartottuk a labdát, de sokszor a kapkodás miatt nem sikerült eljutnunk az ellenfél kapujáig. Többször előfordult, hogy durva szabálytalansággal akasztották meg a támadásainkat. A második félidőben egy kisebb szerkezet átalakítás után megpróbáltunk támadóbb szellemben futballozni. Ennek az lett a következménye, hogy túlságosan kinyíltunk és kontratámadásokból az ellenfél szerzett három gólt. Úgy gondolom, az eredmény nem tükrözi sem a mérkőzést sem a két csapat közti különbséget. Mezőnyjátékban jobbnak éreztem a csapatomat, de ez tipikusan olyan mérkőzés volt, hogy ha reggelig játszunk, akkor sem tudunk gólt szerezni. Az ellenfél tökéletesen kihasználta a hazai pálya előnyét több szempontból is. A pálya rendkívül kicsi volt és az egyetlen taktikai elem, amivel operáltak az előre vágott labda volt. Játékvezetés szempontjából is erősen feléjük billent a pálya. Az első gólt les helyzet előzte meg, valamint több durva szabálytalanság is szankció nélkül maradt, kiállításokat úsztak meg a hazai játékosok. Mindenesetre az, hogy ilyen eredmény született, ahhoz az is kellett, hogy mélyen a tudásunk alatt lassan és körülményesen fociztunk. Szombaton hazai pályán próbálunk javítani.




