
Majd négy hónapja lépett pályára legutóbb Kozma László együttese bajnoki mérkőzésen, a járvány alaposan átírta a menetrendet. Az őszi sorozatból csak tíz találkozót tudtak lejátszani az agráros fiatalok, három mérkőzés a tavaszi szezonra lett áttéve. Az ínséges időknek vége, szerdán folytatja a pontvadászatot a táblázaton 7. helyen álló gárda. Az idei első megmérettetésre Nyíregyházára utaztak a fiúk, ahol a 10. pozícióban lévő, Oros együttese várt rájuk, mely gárda csak egy pontos lemaradásban volt a debreceni alakulattól. Épp ezért fontos volt, hogy mindhárom egységet begyűjtve térjen haza csapatunk, ellépve ezzel a riválisoktól.
Nem ez volt csapatunk legjobb meccse, eléggé akadozott a játék, meglehetősen sok hibával futballoztak Kozma László tanítványai. Ennek ellenére a debreceni gárda birtokolta a labdát, több támadást vezettek, viszont a befejezéseknél rendre rossz döntések születtek. Az első félidőben előnybe kerültek a vendégek, majd szünet után tovább nyitották az ollót, végül öt találatnál álltak meg. A hazaiak csak kozmetikázni tudtak az eredményen, az utolsó percekben bevéve a debreceni kaput, kialakítva az 1:5-ös végeredményt.
Szép volt srácok!
GFSE Oros – DASE: 1:5 (0:1)
DASE: Gál, Haraszin, Bíró, Szabó E. (Czibere 63’), Sándor (Pató 63’), Dési (Tőkei 63’), Bagdi, Gurbai (Szabolcsi 46’), Szilágyi (Csikós 46’), Ficsór, Borkó
Edző: Kozma László
Gólszerzők: Sándor 26’, Bagdi 43’, 61’, Czibere 65’, Csikós 79’
Kozma László: A győzelem ellenére nem vagyok elégedett, játékban messze elmaradtunk attól, amire számítottam. Mindabból, amiket edzéseken gyakoroltunk, keveset láttam vissza a pályán. Kapkodtunk, technikai hibákat vétettünk, a kapu előtt nem tudtunk higgadtan dönteni, még a ziccereket sem sikerült értékesítenünk. Bízom benne, ez csak idény eleji forma, a következő mérkőzésen jobban fogunk futballozni. Az eredménnyel elégedett vagyok, viszont a játék minőségével viszont nem.
KZT




