DASE U19: Érdekes körülmények között nyert a Sényő

Korosztályos csapatunk edzője, Köstner Tamás foglalta össze a mérkőzés eseményeit.

0

labdarugas05-4-300x225 DASE U19: Érdekes körülmények között nyert a Sényő

Köstner Tamás: 

“S elhulltanak legjobbjaink

A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem…”

Él a csapatunk e bajnokságban.

Ennél jobban, nemesebben nem lehet összefoglalni az őszi szezonunkat. E találkozó is jól jellemezte az idényt, kapusunk, Molnár Benjámin, aki eleddig kiválóan teljesített a bajnokságban, megsérült a bemelegítésnél. Sportemberi nagyságát bizonyítja, hogy így is vállalta a játékot, azonban az első kapott gólnál további sérülést szedett össze. Mindaddig kihagytunk egy óriási helyzetet, szereztünk egy, szerintünk szabályos gólt. Hálóőrünk sérülését már nem tudtuk elviselni. Marsa Benji bámulatos bombagóljával ugyan még visszajöttünk a meccsbe, azonban a kontrára játszó ellenfelünk kihasználta hibáinkat. Természetesen ezt a találkozót sem úsztuk meg kiállítás nélkül, középhátvédünk azért kapta második sárga lapját, mert a hátulról szabálytalankodó ellenfele ráugrott, miközben esett, ő pedig lelökte magáról, majd a fejét a kialakult tömegjelenet során belenyomták a földbe!!! Egy szó mint száz, az ősz folyamán rengeteg sérülés hátráltatott minket, a bírói ítéletek sem kedveztek számunkra, valamint szinte az összes meccsszituációból rosszul jöttünk ki. Tavasszal fordulni fog a kocka, és a csapat meg fogja mutatni, mi is rejlik benne!

DASE – Sényő: 1:4 (0:2)

DASE: Molnár (Tőzsér 37’), Borzán, Szabó, Marsa, Kovács, Pindicska (Tóth B. 61’), Pap A. (Medve 46’), Orosz (Fekete 61’), Kontra, Bojti L., Kádas

Edző: Köstner Tamás

Gólszerző: Marsa 56’

Kiállítva: Kontra 84’