
Okosan, taktikusan és fegyelmezetten játszott Köstner Tamás csapata az első félidőben. Annak ellenére, hogy a hazaiaknál volt többet a labda, letámadásokból az agrárosok veszélyeztettek, több helyzetet kidolgoztak, ezekből kettőt ki is használtak. A második játékrész elején növelték előnyüket, úgy nézett ki, már zsebben a három pont. A Mezőkövesd viszont nem adta fel, elővették rejtett tartalékaikat, nagy erővel rohamoztak, ennek eredményeképpen elkezdtek felzárkózni. Még ekkor is úgy nézett ki, csapatunk az egygólosra csökkent előnyét meg tudja tartani, de a hosszabbítás utolsó percében kiegyenlítettek a vendéglátók.
Egy már megnyert mérkőzést engedtek ki a kezükből a fiúk, így meg kellett elégedniük az egyik ponttal.
Mezőkövesd – DASE: 3:3 (0:2)
DASE: Molnár, Német, Bojti, Tóth B., Bányász (Medve 46’), Kovács, Papp A., Orosz (Babrik 76’), Tóth B. (Molnár 66’), Kádas, Marsa
Edző: Köstner Tamás
Gólszerzők: Orosz 12’, Tóth B. 33’, Medve 55’
Köstner Tamás: Unalmasnak tűnhet, de megint egy igencsak véleményes büntetőt ítéltek ellenünk, megint utolsó percben kaptunk gólt. Remek iramban kezdtük a mérkőzést, bár az ellenfél birtokolta a labdát, de mindezt a saját térfelén tette, ezt pedig többször presszionáltuk kellő ütemben. A labdaszerzéseket követően pedig sorra alakítottuk ki a helyzeteket, melyeket viszont rossz százalékban használtunk ki. Ennek ellenére két gólos előnnyel vonultunk pihenőre, melyet a fordulás után háromra növeltünk. A második félidőben viszont már egy teljesen más szemléletű hazai csapat futott ki, és az utolsó harminc percre egyértelműen beszorítottak minket. Nem tudtuk elől megtartani a labdákat, hátul pedig nem sikerült felszabadítani. Mindezek eredményezték azt, hogy a Mezőkövesd ki tudott egyenlíteni a legutolsó pillanatban. Hatvan percig kiválóan játszottunk, kontrolláltuk a meccset, a végére azonban kicsúszott a kezünkből az irányítás és átengedtük a terepet a vendéglátóknak.




