Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Két győzelem birtokában várták a hétvégét Szőke Hannáék, mindkét mérkőzésen már az első félidőben jelentős előnyre tettek szert a debreceniek. Az első összecsapás alkalmával a záró felvonásig kitartott a hazaiak lendülete, míg a Tiszaújváros ellen a második játékrészben már a vendégek akarata érvényesült jobban, de még így is kétszámjegyű differenciával zárult a találkozó a hajdúságiak javára.
DEAC – DVTK Akadémia/C 79-41 (17-8, 27-5, 15-9, 20-19)
DEAC: Szőke Hanna 17, Tóth Sára 13, Csukás Dalma 11, Horváth Zsuzsa 9, Horn Szófia 8, Sándor Enikő 8, Kovács Viktória 6, Tajti Dóra 4, Molnár Petra 4, Labancz Lujza 2
Vezetőedző: Száva Csaba
DEAC – DVTK-ÉLKSK T 64-51 (21-16, 18-8, 8-8, 17-19)
DEAC: Szőke Hanna 18, Labancz Lujza 14, Tóth Sára 10, Horváth Zsuzsa 7, Csukás Dalma 4, Kovács Viktória 4, Horn Szófia 3, Tajti Dóra 2, Sándor Enikő 2
Száva Csaba: Kíváncsian vártuk a hétvégi fordulót mert a DVTK/C csapata most került fel az „A” csoportba nagyarányú győzelmek után. A csapatunk precízen működött bár több játékosunk is felépülésből tért vissza, vagy sérülten vállalta a játékot. A védekezésünk néha káoszba fulladt a gyenge oldal pihent-késett az egy-egy védések sem működtek tökéletesen. A támadásinkban, ha alkalmaztuk a gyakorolt-tanult elemeket, akkor eredményesen tudtunk befejezni. A Tiszaújváros csapatát már ismertük így itt már előre megbeszélt taktikai elemekkel dolgoztunk. Gratulálok a csapatnak a két győzelemhez, így veretlenül állunk a Regionális bajnokság élén. Köszönöm Kovács Imre hétvégi segítségét.




