Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A debreceniek már két fordulóval ezelőtt bebiztosították helyüket a Nemzeti Fiú Kadett bajnokság fináléjában, így mondhatni “tét nélkül” léptek parkettre a rájátszás utolsó fordulójában Budapesten.
A találkozó első játékrészében Váróczy és Makray parádés tripláival szépen tartotta lépést riválisával a DEAC, majd az etap végéhez közeledve Handari közelijének következtében egy pontos vezetéssel álltak. A folytatás is hasonló forgatókönyv szerint alakult, ám Váróczy villanásai mellet Szafkó és Szász-Veres is oroszlánrészt vállaltak a hajdúsági pontgyártásból, majd a szünet előtt úgy tűnt sikerült Wágner révén öt egységnyi különbséget megszilárdítani, azonban még a dudaszó előtt Upor és Müller visszahozták a házigazdákat két pontra (39-41).
A harmadik periódus elején Molnár és Lestyák megmozdulásaival fordított a MAFC, majd az adok-kapokból igyekeztek a fekete-fehérek kijönni jobban, akik Váróczy és Szász-Veres töretlen menetelésével elérhető közelségben tartották a fővárosiakat a mindent eldöntő utolsó tíz perc előtt (62-61). A végső szakasz derekán a debreceni triplaeső adott reményt a győzelemre akadémistáinknak, az eredményjelzőn így már hét pontos DEAC vezetés állt, azonban a hajrában Lestyák Benedekék felszívták magukat és a ritmus váltás eredményeként fordítani tudtak, a dudaszó előtt még Váróczy ötödik! triplájával kozmetikáztak a cívisvárosiak, a hazai diadalt azonban ez már nem veszélyeztette (84-79).
Kadettjeink így győzelem nélkül utaztak haza, azonban az országos döntőben történő szereplésüket ez a mérkőzés már nem befolyásolta, így a fináléban vehetnek majd revansot a fővárosi fiaskóért.
MAFC/A – DEAC KA U16/A: 84-79 (21-22, 18-19, 23-20, 22-18)
DEAC: Váróczy 23/15, Makray 13/9, Szász-Veres 21/3, Szabó-Zsámba 2, Nagy –
Cserék: Szafkó 5/3, Handari 12/3, Wágner 3, Vántus -, Vállai -, Szilágyi -, Szűcs –
Edzők: Gál Balázs, Szendrei József





