Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A tabella második helyén álló DEAC az ötödik Zsíros Akadémiát látta vendégül péntek délután az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Az ütközet esélyese a zsinórban három diadalt jegyző házigazda volt, státuszukat pedig Szafkó Márkék már a nyitónegyedben igazolták. Noha a felek öt percig fej-fej mellett haladtak, a debreceniek a periódus közepén begyújtották a rakétákat és faképnél hagyták riválisukat. Huszonkét pontjukra csupán egyetlen egy érkezett válaszul a túloldalról, így a szünetre húszegységnyi differencia alakult ki (36-16). A folytatás is a hazaiak elképzeléséit tükrözte, a félidő hajrájára már a harmincat súrolta előnyük. Ez ugyan nem lett meg, ám Kádár Tamás így is elégedett lehetett övéi teljesítményével – különösen az igencsak potens támadójáték tekintetében (59-33).
Az addigi történések fényében a fordulás utánra kevés izgalom maradt. A harmadik etap korai szakaszában Szafkó villanásai révén meglett a harmincas fór is, sőt, kicsivel később egy híján a plusz negyven is összejött. Szafkó Márk performanszáról érdemes külön is szót ejteni, aki ezen szakaszban tizenhárom ponttal terhelte meg a kőbányaiak gyűrűjét. Habár a vendégek a felvonás derekán egy 12-0-s futással kozmetikáztak helyzetükön, fellángolásuk az érdemi kérdésekre csekély hatást gyakorolt (83-52). Talán a jelentős különbség okán az ütközet végére kissé visszaestek a fekete-fehérek, azonban győzelmük nem forgott veszélyben – a lefújás pillanatában 99-72-s eredményt mutatott a tábla.
A könnyed diadallal a hajdúságiak rájátszásbeli mérlege 4-1-re módosult, s továbbra is közvetlenül az éllovas NKA Pécs mögött tanyáznak.
DEAC Kosárlabda Akadémia – Zsíros Akadémia Kőbánya/A: 99-72 (36-16, 23-17, 24-19, 16-20)