Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
A felkészülési időszakot követően a 2023/24-es kiírásban először szerepelt tétmérkőzésen az U16/A csapat. Jávor Barna és Nagy Lajos tanítványai a Megyeri Tigrisek csarnokában kezdte a kadett bajnokság küzdelmeit, rögtön a bajnokság főtábláján. Akadémistáink nem tétlenkedtek: Szafkó tripláját Vadai hármasa követte, majd újabb távoli találatok érkeztek, így már a negyedik percben kétszámjegyű fórra tettek szert (4-14). A folytatásban sem lassult a játék, Horváth és Molnár révén egyre inkább kezdte elkapni a fonalat az Újpest, viszont a mieink Kedvek közelije után konzerválni tudták tíz egységnyi előnyüket az etap végére (19-29). A második etap szinte azonos pontokkal zárult, Vadai és Szafkó vezetésével megállíthatatlannak bizonyult a DEAC, így a túloldali villanások ellenére is Szűcs kosara után már húszra gyarapodott a debreceni előny a nagyszünetre (37-57).
A harmadik játékrészre rendezték a sorokat a fővárosiak, és Gyuricza vezetésével beszorították tíz alá a deficitüket (63-72). Az utolsó tíz perc így kiélezett küzdelmet hozott, felváltva estek a találatok, majd a mérkőzés hajrájában Szűcs hárompontosával és Debreczeni közelijével tartani tudta a tíz pontos különbséget a hajdúsági gárda, így 86-96-ra legyőzték a lila-fehéreket a korosztályos bajnokság alapszakaszának első fordulójában.
Újpest MT/A – DEAC KA U16/A: 86-96 (19-29,18-28,26-15,23-24)
DEAC: Szűcs 21/9, Szafkó 31/12, Vadai 14/6, Gábor-Győri 7, Huszka 2
Cserék: Éles 3/3, Fórián 6, Kedvek 6, Debreczeni 2, Orvos 4, Szabó –
Vezetőedző: Jávor Barna
Az alapszakasz felsőházának első mérkőzésén az NKA Pécs U15/B együttesét fogadta U16/B csapatunk a Szent Efrém tornacsarnokban vasárnap délután. A találkozó kezdeti perceiben felváltva estek a találatok, nem sokkal később pedig a dunántúliak távolodni kezdtek, a fehér-feketék azonban Somi és Székely kosaraival tartani tudták a lépést. A periódus végéhez közeledve töretlenül hajtott a Pécs, ám Mónus és Borbély révén mindössze hat pontos differenciával zárult a játékrész (21-27). A második etap első fele inkább a vendégekről szólt, a mieink mindössze három pontig jutottak, majd öt perccel a nagyszünet előtt Somi büntetői törték meg a hajdúsági a kosárcsendet, magához is hívta övéit Szendrei Fruzsina. A taktikai megbeszélést követően a túloldalon Inalegwu vezetésével továbbra is távolodott a rivális, a dudaszó előtt pedig Mónus pazar középtávolija ellenére is tizenhattal ment az NKA (37-53).
A fordulást követően Nagy triplájával folytatta a hátrány olvasztását a DEAC, majd Mónus és Székely gyönyörű összjátékával robogtak tovább, így immáron a 10-1-es futás eredményeként már csak hét pontra voltak a narancs-feketéktől (47-54). A negyed derekán töretlenül hajtottak a cívisvárosiak, akik Hamza és Székely találatával háromra faragták hátrányukat, majd az utolsó felvonás előtt Raj és Inalegwu visszahozták a kétszámjegyű mecsekaljai fórt (60-75). A negyedik periódusban visszaépítette húsz pontos előnyét a Rátgéber Akadémia, a végjátékban pedig Borbély megmozdulásai ellenére a száz pontos határt éppen megütve lezárta a találkozót a vendég alakulat (75-100).
DEAC KA U16/B – NKA Pécs U15/B 75-100 (21-27, 16-26, 23-22, 15-25)
DEAC: Borbély 14/6, Mónus 10/3, Somi 9, Nagy 10/6, Székely 14/6
Cserék: Szűcs -, Lőcsei 2, Balla 6, Hamza 2, Szálkai 3/3, Pénzes -, Kovács 5
Vezetőedző: Szendrei Fruzsina
Szendrei Fruzsina: Kifejezetten örülök, hogy egy ilyen mérkőzéssel itthon kezdhettük meg az alapszakaszt, ahol egy hozzánk hasonló gyors, 1-1-en alapuló játékot játszó csapat volt az ellenfelünk. Helyenként kifejezetten szépen járattuk a labdát, amiből jó dobóhelyzeteink alakultak, azonban ennek megjelent az antitézise is a 100 kapott pontban. Azt gondolom, hogy ez a mérkőzés azért volt fontos, mert szépen mutatta, hogy kinek miben kell előrébb lépnie, s hogy a védekezésünkön miként szeretnénk szigorítani. Köszönjük szépen a szurkolást!




